Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Bernie Sanders győzött Nevadában

Bernie Sanders vermonti szenátor megerősítette vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében, az első részeredményekből ugyanis az derült ki, hogy több mint 40 százalékos támogatottsággal ő a várható győztese a szombaton Nevadában megtartott demokrata párti jelölőgyűléseknek (caucusoknak).

Bár helyi idő szerint szombat este még nem született meg a végeredmény, Sanders győzelme egyértelműnek tűnik.

Az első részeredmények szerint a második hely Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke és Pete Buttigieg, egy indianai kisváros korábbi polgármestere között dől el. Mindketten messze lemaradtak azonban Sanderstől. Az első adatok szerint Biden a voksok 19, míg Buttigieg a 17 százalékát szerezte meg. A negyedik helyen várhatóan Elizabeth Warren massachusettsi szenátor végez.

Az exit pollok – vagyis a voksolás után, a szavazóhelyiségekből kilépők körében végzett felmérések – szerint a 79 esztendős vermonti politikusnak sikerült maga mellé állítania az államban élő nagy lélekszámú spanyol ajkú közösséget.

Az első elemzések – még a pontos végeredmény ismerete nélkül is – azt emelték ki, hogy Sanders győzelmével tovább nő az aggodalom a Demokrata Párt vezető köreiben. A pártelit ugyanis úgy véli, hogy a magát demokratikus szocialistának valló Sanders a demokraták elnökjelöltjeként túlságosan gyenge lenne Donald Trump elnök legyőzéséhez a novemberi választáson.

Kiemelt kép: Drew Angerer/Getty Images/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.