Nagyvilág

Szijjártó egymás után rúgja ki a külügyi vezetőket

A Népszava információi szerint menesztették posztjáról a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Oroszország, Kelet-Európa és Közép-Ázsia főosztályának vezetőjét, Kudrjavcev Jenőt. A lap szerint a diplomatának jelentéktelen ügy miatt kellett távoznia. Ő volt a felelős – Magyarország és Üzbegisztán gazdasági-, diplomáciai kapcsolatait, a vitás, megoldatlan ügyeket összegző – miniszteri felkészítő anyag tartalmáért, és ezzel nem volt elégedett a miniszter. A Népszava információi szerint ugyanis az üzbég fél felvetett egy olyan témát is, amiről a felkészítő nem tartalmazott információt, Szijjártó Péter pedig emiatt váltotta le Kudrjavcev Jenőt.

Nem ő az egyetlen vezető, akinek hasonló okok miatt kellett távoznia. A lap értesülései szerint nemrég szintén egyetlen hiba miatt váltották le Szilágyi Balázst, aki a visegrádi együttműködés és Közép-Európa főosztályt vezette – neki ráadásul a minisztériumból is távoznia kellett.

Korábban a Hableány turistahajó tavaly májusi katasztrófáját követően menesztették Sipos Sándort a Leggyorsabban fejlődő gazdaságok főosztályának éléről – ide tartozik Dél-Korea is –, az ok ebben az esetben egy Szijjártó Péter által nem megfelelő minőségűnek tartott kommunikációs felkészítő volt.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik