Nagyvilág

Szerbiai Watergate? Magát leplezhette le a kormány

A Riporterek Határok Nélkül felszólította a hatóságokat, indítsanak vizsgálatot.

A gyanú szerint a szerb kormány titkosszolgálati módszereket is bevet az ellenzék és a független sajtó ellen, írja a Szabad Magyar Szó. Február 16-án a Tanjug hírügynökség leadta Aleksandar Vulin honvédelmi miniszter közleményét, amiben reagált elődje, Dragan Šutanovac ellenzéki politikusnak a kormányt bíráló írására.

Szerinte az a Nedeljnik című független hetilapban jelent meg. Az írás azonban soha nem jelent meg. Sem a Nedeljnikben, sem máshol.

Cikkét a politikus e-mailben elküldte a hetilap főszerkesztőjének, aki azonban elutasította megjelentetését. A Nedeljnik vezetősége szerint erről csak a szerző és a két címzett tudhatott. A miniszter elnézést kért a laptól. Közölte: utasította munkatársait, derítsék ki, mi történt. A tárca ki is adott egy magyarázkodó közleményt.

Azt állították, hogy a Nedeljniket összekeverték a Kurir című  napilappal, amely nemrégen megjelentetett egy interjút Dragan Šutanovaccal. Ez azonban sántít, hisz a miniszter közleményében éppen a szerb-orosz  kapcsolatokra reagált, amelyről az interjúban szó sem esett, cikkében viszont bírált az ellenzéki politikus.

A Riporterek Határok Nélkül szóvivője jelezte, aggasztó, ha egy ellenzéki politikus és egy független médium közötti elektronikus levelezés bárhogy a kormány birtokába juthat. Ezért felszólítják a szerb hatóságokat, tárják fel az ügy részleteit. Mint írták, az ilyen esetek rávilágítanak a sajtószabadság hiányosságaira Szerbiában, amely csúszik is vissza a nemzetközi szervezet sajtószabadságot vizsgáló listáján. Tavaly a 90. helyen állt 180 ország közül.

Kiemelt kép: Aleksandar Vulin / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik