Nagyvilág

Lemondott az ír kormányfő

Leo Varadkar pártja csak a harmadik lett a február 8-i parlamenti választásokon.

Bejelentette lemondását az ír miniszterelnök, miután pártja, a Fine Gael csak harmadik lett a parlamenti választásokon. Leo Varadkar éjjel tudatta Michael D. Higgins államfővel, hogy ő és kormánya az alkotmánynak megfelelően utódja kiválasztásáig és parlamenti megerősítéséig ügyvezetőként folytatja.

A február 8-i választásokon indult pártok közül egyik sem szerzett többséget, patthelyzet alakult ki.

A parlament csütörtöki ülésén egyik párt sem nevezett meg miniszterelnök-jelöltet. Az MTI emlékeztet rá, hogy a legtöbb mandátumot Mary Lou McDonald pártja, a Sinn Féin szerezte meg, de 45 képviselője kevés a kormányalakításhoz, amelyhez 80-nál több kellene a 160 fős alsóházban.

Az Írország függetlenségének kikiáltása óta eltelt egy évszázad alatt két másik párt, a Fine Gael és a Fianna Fáil uralta a politikai életet. Most csak 35, illetve 38 mandátum jutott nekik, a zöldek 12, a munkáspártiak és a szociáldemokraták 6-6 képviselői helyet kaptak, a többiek függetlenek.

Kiemelt kép: MTI/AP/PA/Damien Storan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik