Nagyvilág

Elkezdtek tárgyalni a kormányfők az új uniós költségvetésről

Megkezdődött csütörtökön Brüsszelben a rendkívüli EU-csúcstalálkozó, amelyen a tagállamok állam-, illetve kormányfői a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, a tagállamokat egyelőre megosztó keretköltségvetésről tárgyalnak.

A többéves pénzügyi keret biztosítja, hogy az unió kiadásai rendezett módon, saját forrásai határain belül alakuljanak. Meghatároz minden, az éves költségvetési eljárás zavartalan lefolytatásához szükséges egyéb rendelkezést is.

A csúcstalálkozót megelőzően Charles Michel, a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke kétoldalú megbeszéléseket folytatott a 27 uniós tagállam vezetőjével az következő, hétévre szóló költségvetéséről. A konzultációk alapján Charles Michel javaslatot fog benyújtani a költségvetés teljes összegére és elosztására vonatkozóan.

Michel a csúcstalálkozóra érkezve, reményét fejezte ki, hogy az uniós tagállamok jelentős előrelépést érnek el a tanácskozáson. Ehhez azonban a tagálami vezetők kompromisszumkészségére lesz szükség – tette hozzá.

A 2021 utáni hétéves költségvetés elfogadása érdekében az Európai Bizottság 2018. májusában nyújtotta be az MFF-csomagra vonatkozó javaslatát. A javaslat 1135 milliárd eurós keretösszeget jelölt meg, az unió 27 tagállama bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 1,114 százalékát jelenti.

A korábbi finn elnökség által decemberben benyújtott, számadatokat is tartalmazó tárgyalási keretdokumentum 1 087 milliárd euró főösszeget javasolt, amely a tagországok bruttó nemzeti jövedelme 1,07 százalékának felel meg.

Charles Michel február közepén a 2021 és 2027 közötti költségvetés teljes összegére vonatkozóan 1094,8 milliárd eurót javasolt, amely a tagállamok bruttó nemzeti jövedelme 1,074 százalékát teszi ki.

Az ülés részleteit ismerő források szerint a csütörtöki uniós csúcs tárgyalásainak alapját az Európai Tanács elnökének javaslata képezi. Az uniós büdzsé kérdése megosztja a 27 tagállamot az eltérő prioritások és Nagy-Britannia kilépése miatt. Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból azt jelenti, hogy kevesebb elosztható pénz marad, miközben az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság a klímaváltozásra és a migrációs ügyekre is szeretne többet költeni. A keretköltségvetés elfogadásához a tagállamok egyhangú támogatása szükséges.

Elhúzódó vitát okozhat egyebek mellett a tanácsi elnök azon javaslata is, amely szerint az uniós pénzek kifizetését a jogállamiság kritériumainak betartásához kötné. Továbbá arányos intézkedések meghozatalát is kilátásba helyezi az uniós források nem megfelelő felhasználása, vagy az uniós értékek tiszteletben tartásának elmaradása esetén. A támogatások felfüggesztéséről, vagy megvonásáról a tagállamok minősített többségi szavazással döntenének.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.