Nagyvilág

Az ukránok örülnek, hogy végre nem csak róluk beszélnek Washingtonban

Ukrajna örül, hogy véget ért a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment), amelybe „belerángatták”, és most tovább szeretné fejleszteni kapcsolatait az Egyesült Államokkal – közölte Vadim Prisztajko külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.

Prisztajko az ENSZ Közgyűlés plenáris ülését követően újságíróknak arról beszélt, hogy törekedni fog erre, amikor pénteken Washingtonban tárgyal majd amerikai kormányzati, illetve külügyminisztériumi tisztségviselőkkel.

Megvitatjuk, hogy miként tudjuk az egyébként jó kapcsolatainkat előbbre vinni, most hogy nem akadályozzák mindezt az impeachment-vizsgálatok. Mert többet szeretnénk

– mondta Prisztajko. Az impeachment-eljárás középpontjában éppen Trump Ukrajnával kapcsolatos lépései álltak. A demokrata párti képviselők egyik vádja az volt az elnök ellen, hogy visszaélt a hatalmával, amikor lehetséges politikai vetélytársa, Joe Biden volt alelnök és fia Hunter Biden elleni vizsgálatra kérve nyomást gyakorolt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre egy tavaly július 25-én folytatott telefonbeszélgetésben, és felfüggesztette a kongresszus által korábban Ukrajnának megszavazott katonai segély folyósítását.

Örülünk, hogy véget ért az impeachment, mert szüntelen belerángattak bennünket az Egyesült Államok belpolitikai csatározásaiba, noha azoknak soha nem voltunk részesei

– hangoztatta Prisztajko. Az ukrán diplomácia vezetője az ENSZ közgyűlésének plenáris ülésén vett részt, amely a többi között a Krím-félsziget Oroszország általi annexiójával és a kelet-ukrajnai konfliktussal is foglalkozott. Prisztajko szerint Ukrajna területének, mintegy 7 százaléka került idegen megszállás alá. Úgy fogalmazott, hogy ezekben a térségekben félelem és terror uralkodik az emberi jogok súlyos megsértésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik