Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Kiszivárgott egy rasszista felvétel az egyik amerikai elnökjelöltről

Rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos.

A nyilvánosságra került felvételen Bloomberg arról beszélt, hogy New York polgármestereként a gyilkosságok visszaszorítása érdekében „egy rakás zsarut” kellett azokba a negyedekbe küldenie, ahol kisebbségiek – a szövegösszefüggésből kiderül, hogy afroamerikaiak – élnek. A milliárdos szerint ugyanis „ott tanyázik a bűn”.
A beszédet Bloomberg még 2015-ben tartotta az Aspen Intézet egyik konferenciáján, ahol az elemzők által is ellentmondásosnak ítélt „állítsd meg és motozd meg” néven elhíresült, a bűnözés visszaszorítása érdekében bevezetett politikáját vette védelmébe. E politika elsősorban az afroamerikaiakat sújtotta.

Amikor tavaly elindította választási kampányát, Bloomberg bocsánatot kért érte. A beszédről készült felvétel nyilvánosságra kerülése után, kedden ismételten bocsánatot kért. Azt hangoztatta, hogy a konferencián elmondott szavai “nem tükrözik a bűnügyi igazságszolgáltatás reformja és a faji egyenlőség melletti elkötelezettségét”.

Ennek ellenére az amerikai sajtóban és közvéleményben nagy vihart kavartak a szavai. Elemzők emlékeztettek arra, hogy Bloomberg tökéletesen tisztában volt az általa szorgalmazott politika kisebbségeket érintő következményeivel. Hiszen a konferencián elmondott vitatott beszédében is úgy fogalmazott: “a gyilkosok és a gyilkosságok áldozatai is fiatal kisebbségi férfiak”, akikről “elég egyszer leírást adni, több példányban le lehet másolni, majd kiküldeni a zsaruknak”.

Az Aspen Times című lap tanúsága szerint a beszédről készült videó nyilvánosságra hozatalát Bloomberg annak idején megtiltotta, de a lap egyik riportere letöltötte magának, és most nyilvánosságra hozta.

Keddi közleményében Bloomberg azt állította: a kifogásolt gyakorlatot “megörökölte” New York város korábbi vezetőitől. Majd hozzátette: amikor lejárt polgármesteri megbízatása, a városban jóval kevésbé éltek ezzel az “állítsd meg és motozd meg” politikával.

Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren azt írta: „Bloomberg egy rasszista”, és csatolta a vitatott beszéd videóját is.

Ha New Yorkban élsz, vagy ismered a történetét, akkor tudod, hogy Bloomberg rasszista. Rémes ember. Nemsokára a világ is megtudja majd, hogy milyen mély ennek az embernek a bigottsága

– írta. Az elnök később törölte a bejegyzést.

Kiemelt kép: Mandel NGAN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik