Nagyvilág

Mészárlást rendezett az Iszlám Állam afrikai szárnya

Legalább harminc embert gyilkoltak meg Nigéria északkeleti részén, Borno államban az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány (ISWAP) nevű dzsihadista csoport fegyveresei – vált ismertté hétfőn helyi hivatalos forrásokból.

A támadást az állam székhelye, Maiduguri közelében lévő településnél követték el. A szélsőségesek áldozatai többségükben civilek voltak, akik a Maiduguri és Damaturu város közötti úton közlekedtek – számolt be helyi kormányzat szóvivője. A támadók nőket és gyerekeket hurcoltak el, valamint felgyújtottak 18 járművet.

Nigéria muszlim többségű északi területén 2009-ben kezdett harcot a szélsőséges iszlamista Boko Haram szervezet „az iszlám kalifátus” megteremtéséért. A hatóságoknak nem sikerült megfékezniük sem a Boko Haramot, sem a belőle időközben kivált kisebb terroristacsoportot, az ISWAP-ot.

Borno állam északkeleti része, amely közel fekszik a Csád-tóhoz, kis szigetekkel és mocsarakkal tűzdelt, kiterjedt, katonailag nehezen ellenőrizhető terület, ahol szélsőségesek búvóhelye, kiképzőtáborai is találhatók. A térségben a csádi, a kameruni, a nigériai, a nigeri és a benini hadsereg egységeiből álló nemzetközi erő járőrözik. Január közepén a több afrikai állam katonai egységeit összefogó, terrorellenes multinacionális harci köteléke megölte az ISWAP hármas számú vezetőjét, Amir Halífa Umárt.

Kiemelt kép: AUDU MARTE / AFP 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.