Nagyvilág

Tanúskodott Trump ellen – fegyveres kísérettel ment a levesbe

Azt mondta, az igazság fontosabb neki, mint az állása. Bejött.

Elbocsátották az amerikai Nemzetbiztonsági Tanácstól azt az Alexander Vindman nevű alkalmazottat, aki Donald Trump elnök ellen tanúskodott az elnök ellen indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás, az impeachment képviselőházi meghallgatásain.

Donald Trump péntek délután újságíróknak még azt mondta, nem tudja, mi lesz a sorsa Vindmannek, délután azonban Vindmant és a szintén a Nemzetbiztonsági Tanácsnál dolgozó ikertestvérét, Yevgeny Vindmant fegyveres kísérettel vezették ki a Fehér Ház épületéből. Mindkettőjüket elbocsátották. Ezt az ügyvédjük, David Pressman jelentette be.

John Ullyot, a testület szóvivője csupán annyit közölt a sajtóval, hogy személyzeti ügyeket nem kommentálnak.

A Vindman-testvérek ukrajnai születésűek, gyermekkorukban kerültek az Egyesült Államokba. Alexander Vindman a hadsereg alezredeseként a Nemzetbiztonsági Tanács Ukrajna-szakértője volt, szintén alezredes rangú testvére pedig jogászként dolgozott ugyanott.

Alexander Vindman a demokrata párti törvényhozók egyik tanúja volt a demokrata többségű képviselőház által Trump ellen megindított eljárás bizottsági meghallgatásain. Tanúvallomásában elmondta, hogy nem volt jelen az amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vitatott tavaly júliusi telefonbeszélgetésén, a beszélgetést a Fehér Ház úgynevezett szituációs szobájában hallgatta nemzetbiztonsági kollégáival és Mike Pence alelnök hivatalának munkatársaival együtt, de ennek alapján elég részletes információkkal szolgált a beszélgetés tartalmáról. Mint a törvényhozóknak decemberben elmondta: a telefonbeszélgetés után nem sokkal értesítette hivatali feletteseit a beszélgetés miatti aggodalmairól.

Vindman bizottsági meghallgatásán felvetették neki, hogy megtorlás érheti, amiért nyíltan kiállt az ügyben, amire azt válaszolta, neki fontosabb, hogy elmondja az igazat.

Amerikai sajtóinformációk szerint Alexander Vindman várhatóan visszatér a védelmi minisztériumba, bár egyelőre nem világos, hogy milyen feladatot bízhatnak rá. Mark Esper védelmi miniszter péntek délután, még az elbocsátás előtt, azt nyilatkozta: szívesen látják viszont egykori munkatársaikat, „bárhol szolgáljanak is, bármilyen feladatot is lássanak el”.

Amúgy léteznek egyéb módjai is Trump elleni küzdelemnek, mint mindenféle léha belehallgatás, lásd a a szlovéniai Moravcéban történteket: ahol is felgyújtottak egy Donald Trumpot ábrázoló hatalmas, fából készült szobrot, melyet a közelmúltban  emeltek az amerikai elnök feleségének szülőhelye közelében, ejnye.

Porig égették a Trump-faszobrot
Korábban Hitler-bajszot is rajzoltak rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik