Nagyvilág

Figyelmeztető sztrájkot tartottak a szlovén rendőrök

Négyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a rendőrök Szlovéniában, mert szerintük a kormány nem tartotta be a rendőrség helyzetének javítására tett két évvel ezelőtti ígéretét – közölte a helyi sajtó.

A Rendőrök Független Szakszervezetének (SPS) közleménye szerint a reggel nyolctól délig tartó sztrájkkal lassították a határellenőrzési folyamatokat. Mindazonáltal jelezték, hogy a sztrájk ideje alatt a rendőrök betartották a törvényeket, vigyáztak a rendre és a nyugalomra. A rendőrök fizetésemelést, korszerűbb felszerelést és a rendőrség állományának bővítését követelik.

A másik szakszervezet, a Szlovén Rendőrök Szakszervezete (PSS) nem csatlakozott a sztrájkhoz, arra hivatkozva, hogy a 2018 végén aláírt megállapodást törvény rögzíti. Továbbá azért sincs értelme szerintük a sztrájknak, mert jelenleg ügyvezető kormánya van Szlovéniának, amely nem tud kötelező jellegű megállapodásokról dönteni.

A kormány azt állítja, hogy a legtöbb követelést teljesítette, és hangsúlyozza, hogy 2018 óta 15 százalékkal nőtt a rendőrök fizetése. Mindemellett jelezte, hogy kész a továbbiakban is tárgyalni.

A szlovén rendőrök 2015-ben kezdtek sztrájkolni, akkor 35 százalékos béremelést követeltek. 2018 februárjában csatlakoztak ahhoz a sztrájkhullámhoz, amelyben a közszférában dolgozók a bérek jelentős növelését követelték. Ugyanazon év októberében „puha” sztrájkba léptek, melynek eredményeként sikerült megállapodniuk a kormánnyal. A szakszervezetek tavaly többször is felhívták a kormány figyelmét arra, hogy nem tartja be teljes mértékben a megállapodást.

A kétmilliós Szlovéniában a rendőrség létszáma 8118 fő. 2019 decemberében a legmagasabb bruttó havi fizetés 5817,14 eurót (valamivel több mint 1,9 millió forint), a legalacsonyabb 886,63 eurót (299 ezer forint) tett ki. Az átlagos bruttó fizetés a rendőri állománynál 2455,83 eurót (830 ezer forint) volt.

Kiemelt kép: Europress/Jure Makovec/AFP/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik