Nagyvilág koronavírus

Szijjártó: hét magyart kell evakuálni a koronavírus gócpontjának számító tartományból

A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem tud a koronavírussal fertőzött magyar állampolgárról – közölte Szijjártó Péter. A miniszter elmondta, nyolc magyar állampolgár tartózkodik a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban (hatan a tartomány székhelyén, Vuhanban vannak, ketten más városban), közülük heten kívánják elhagyni a térséget.

Ők egy evakuációs akcióban, légi úton tudják majd elhagyni a területet; az uniós tagországok között szoros koordináció működik, a franciák, németek, portugálok szervezik állampolgáraik kimentését, légi úton. Magyarország mindhárom országgal felvette a kapcsolatot, hogy a Kínát elhagyni akaró hét magyar kiutaztatását meg lehessen szervezni. A franciák szóban ígéretet tettek arra, hogy ha a szükséges engedélyeket megkapják a kínaiaktól, akkor segítenek a magyar állampolgárok kijuttatásában.

A külügyminiszter a Hupej tartományba utazás elhalasztására kért mindenkit.

A koronavírus terjedésének fokozódása miatt az Európai Unió repülőgépeket küld az uniós állampolgárok hazatelepítésére azt követen, hogy Franciaország konzuli segítséget kért a járvány gócpontjának számító kínai Vuhanban rekedtek megsegítése érdekében. Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos azt mondta, az első repülőgép a tervek szerint szerda reggel indul Franciaországból, a második a hét második felében. Az első géppel várhatóan közel 250 francia állampolgárt és több mint száz, más uniós tagországból származó embert szállítanak vissza Európába. A régióban tartózkodó minden uniós polgár, nemzetiségétől függetlenül, kérheti hazatelepítését.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik