Nagyvilág

Észak-Korea megtiltja a külföldi turisták beutazását a koronavírus miatt

Észak-Korea szerdától felfüggeszti a külföldi turisták fogadását a Kínában újonnan azonosított, tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt – közölte a Young Pioneer Tours nevű, pekingi székhelyű utazási iroda kedden.

A tájékoztatás szerint Phenjan határozatlan időre megtiltja a külföldi turisták belépését az országba. Egy másik utazási iroda vezetője azt mondta a Reuters brit hírügynökségnek, hogy őket is értesítették a tervezett intézkedésről, azt azonban nem tudni egyelőre, hogy pontosan kiket fog érinteni a korlátozás.

Emberről emberre terjed a halálos új koronavírus
Eddig hárman haltak meg, a pánik egyre nagyobb.

A legtöbb turista Kínából érkezik Észak-Koreába. A tüdőgyulladás-járvány először a közép-kínai Vuhan városában jelent meg, de azóta országszerte érkeztek jelentések megbetegedésekről. A helyi sajtó heteken át mindössze szűkszavú tudósításokat közölt, de a napokban megváltozott a hivatalos kommunikáció, és például a kínai elnök is megszólalt az ügyben.

Jelentettek eseteket Dél-Koreából, Japánból, Thaiföldről és Tajvanról is. Több ázsiai ország óvintézkedéseket vezetett be az új koronavírus miatt, Bangkoktól Hongkongig, Szingapúrtól Sydneyig a hatóságok rendszeres ellenőrzést vezettek be a kockázatos területekről érkező repülőjáratok esetében. Emellett például az Egyesült Államok is hasonló intézkedéseket hozott.

A T’way Air dél-koreai fapados légitársaság pedig arról számolt be kedden, hogy elhalasztják a tervezett vuhani járatuk megnyitását.

kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik