Nagyvilág

Impeachment: Trump visszautasítja a vádakat, hiába

A demokraták szerint ez elnök maga bizonyítja, hogy mindaddig veszélyes lesz saját nemzetére, amíg elnök.

Donald Trump visszautasította az ellene felhozott vádakat abban a Fehér Ház jogászcsapata által előterjesztett jegyzékben, amit az elnök az alkotmányos felelősségre vonási eljárás  (impeachment) tárgyalása előtt nyújtott be a szenátusnak.

Az állami hírügynökség szerint a dokumentum az alkotmány elleni támadásként értékelte, hogy Trumpot a hatalommal történő  visszaéléssel és a kongresszus akadályozásával vádolják. A jegyzék szerint a szenátusnak

gyorsított eljárásban vissza kell utasítania e hibás vádpontokat és fel kell mentenie az elnököt.

Trump jogászai úgy látják, a hatalommal való visszaélésről szóló elméletet a képviselőház demokratái alkották, az

nem olyan kihágás, mely impeachmentet vonna maga után.

Arrogánsnak, veszélyesnek tartják azt a vádat, hogy az elnök a kért információk megtagadásával akadályozta a kongresszus munkáját, szerintük Trump ezzel csak elnöki jogait gyakorolta. A dokumentum azzal vádolja a demokrata törvényhozókat, hogy az eljárás eddigi folyamata csalás volt, csak azt sikerült bizonyítani, hogy

Donald Trump nem követett el semmi rosszat.

Jogászai szerint az elnöknek hatalmában és jogában állt júliusi telefonbeszélgetésében arra kérni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy járjon utána a demokraták elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter Biden üzleti ügyeinek. mert ez Trump korrupcióellenes politikájának része.

A szenátusi tárgyalás demokrata párti impeachment-menedzserei válaszukban visszautasították a republikánus jogászok állításait. A demokrata törvényhozók szerint Trump zsarolta Ukrajnát. A már megszavazott katonai segély visszatartásával gyakorolt nyomást a Bidenék elleni vizsgálatok érdekében. Ezt követően nem volt hajlandó az erről szóló dokumentumokat átadni a törvényhozásnak, megtiltotta a kormányzati  tisztségviselőknek, hogy elmenjenek a képviselőházi bizottságok meghallgatásaira.

A demokraták az impeachment-eljárást szükségesnek tartják, hogy megvédjék az országot egy olyan elnöktől, aki szerintük törvények felett állónak gondolja magát.

Az alapító atyák úgy alkották meg a szenátust, hogy lehetővé tegyék a szenátusnak azon elnökök elmozdítását – mint a hatalmával választási csalás érdekében visszaélő Trump elnök is –, akik elárulják nemzetbiztonságunkat és figyelmen kívül hagyják a fékek és ellensúlyok rendszerét.

A demokrata párti törvényhozók szerint az a tény, hogy Trump ezt másként gondolja és kitart amellett, hogy újra így tenne, maga bizonyítja, hogy

folyamatosan veszélyt jelent a nemzetre mindaddig, amíg hivatalban marad.

Az impeachment szabályai: így nem fogják elítélni Donald Trumpot
Megkezdődött az amerikai elnök közjogi felelősségre vonása. Röviden elmagyarázzuk, mi várható ettől.
x

Kiemelt kép: MTI/EPA/Tannen Maury

Ajánlott videó

Olvasói sztorik