Nagyvilág

Amszterdam átvállalja a fiatalok adósságait, hogy új életet kezdhessenek

Ehhez persze el is vár néhány dolgot.

A holland fiatalok egyre növekvő hányadának okoz gondot, hogy a tartozásaik miatt nem találnak állást, vagy nem tudják befejezni felsőoktatási tanulmányaikat. A trend nem csak Hollandiában, hanem számos más európai országban is jellemző, így az Egyesült Királyságban is. A hollandok azonban úgy döntöttek, hogy tesznek ellene: az amszterdami városvezetés úgy döntött, átvállalja ezen tartozások egy részének kifizetését egy kísérleti projekt részeként. A város egyik hitelbankja folytatja majd le a kivásárláshoz szükséges tárgyalásokat, a programba bekerültek egy részének kedvezményes, a bevételeikhez illesztett törlesztésű hitelkiváltásra lesz lehetőségük, akik pedig vállalják, hogy elvégzik a projekt tréningjeit és tanfolyamait, azoknak a tartozásaik egy jelentős részét egy az egyben elengedik.

A tartozások rengeteg stresszt okoznak. A fiatalok esetében ráadásul nagyban meghatározzák a jövőt is. Ezen fiatalok többsége kis elmaradásokkal kezdte, aztán balszerencséből vagy tudatlanságból egyszer csak olyan helyzetben találták magukat, ahonnan nem tudnak segítség nélkül kimászni. Ezért fogunk segíteni nekik az újrakezdésben.

A projekt februárban indul majd, minden résztvevő kap maga mellé egy coach-ot, akivel közösen tervezik meg a további lépéseket. A városvezetés szerint ugyanis rengeteg fiatal, akiknek bizonytalanok a bevételeik, gyakorlatilag lehetetlennek látja, hogy átalakítsák a pénzügyeiket, és elkezdjék a törlesztést. Amszterdamban a hivatalos adatok szerint a 18 és 34 év közöttiek több mint egyharmadának vannak tartozásai, a diákhitel-tartozások átlagos összege Hollandiában 2015 és 2019 között 12400 euróról 13700 euróra nőtt, ma közel másfél millió hollandnak van diákhitel-tartozása.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik