Nagyvilág

Meghalt a kínai egyetemista, aki havi 12 ezer forintnyi jüanból tartotta fenn magát és beteg testvérét

Meghalt egy súlyos alultápláltságban szenvedő kínai egyetemista, aki annyira szegény volt, hogy nem jutott megfelelő mennyiségű élelemhez, írja a CNN.

A 24 éves Wu Huayan az ország déli részén található Tongren városának egyik kórházában veszítette életét hétfőn, de halálának pontos okát nem közölték.

A harmadéves hallgató mindössze 135 centiméter magas volt és mindössze 21.6 kilogrammot nyomott októberben, amikor a kínai sajtó felkapta a történetét. Wu édesanyja és édesapja is meghalt, az öccsével élt havi 300 jüan, átszámítva alig több mint 12 ezer forintnyi állami támogatásból.

Testvére szellemi fogyatékos, emiatt a nő rendkívül takarékos életmódot folytatott, hogy maradjon pénzük a megsegítésére.

A Beijing Youth Daily című kormánylap cikke szerint Wu sohasem reggelizett, és csak chilis rizst fogyasztott, amit otthon készített el. Ezt az étrendet akkor kezdte el, amikor beiratkozott az egyetemre.

Wu októberben került kórházba, miután a lábai megdagadtak. Orvosai szerint a szívbillentyűje súlyosan károsodott, emiatt műteni kellett, az operáció pedig 200 ezer jüanba, átszámítva körülbelül 8 millió forintba került.

Miután az egész országot sokkolta a történetet, pénzt kezdtek el gyűjteni a számára, és azóta a műtét költségének háromszorosát sikerült összehozni neki. Az adományok ellenére ugyanakkor Wu egészsége folyamatosan romlott az év elején, hétfőre virradóra pedig elhunyt.

A nő halála hatalmas visszhangot váltott ki Kínában, és sokan megkérdőjelezték, az állam miért nem tett többet a megmentése érdekében.

Hszi Jinping kínai államfő 2015-ben jelentette be arra vonatkozó tervét, hogy megszünteti a szegénységet az országban és egy mérsékelte virágzó társadalmat építenek ki 2020 végére.

Kína a világ második legjobban fejlődő gazdasága, de ez azzal járt, hogy hatalmas az egyenlőtlenség a nagyvárosok és a vidéki lakosok életszínvonala között.

2018 végén 16.6 millió ember élt mélyszegénységben Kínában. Nekik havi 2300 jüanból, kevesebb mint 100 ezer forintból kellett akkoriban megélniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik