Nagyvilág

Ez volt a 2019-es év antiszava Németországban

Kapcsolódó cikkek

1991 óta Németországban minden évben megszavaztatják az év antiszavát/legycsúnyább vagy legidegesítőbb kifejezését, ez a Unwort des Jahres verseny. A Die Welt megtudta, hogy tavaly melyik volt az a szó, ami a legidegesítőbben hatott a német nyelv használóira:

a Klimahysterie, azaz a klímahisztéria.

A lap szerint a szó a környezetvédelemért, illetve az éghajlatváltozás ellen tenni akarók erőfeszítéseinek degradálása, mitöbb, egyfajta rágalom, miszerint ezek az erőfeszítések feleslegesek, eltúlzottak. Nina Janich nyelvkutató szerint a klímahisztéria szó patológiás társadalmi csoportként tünteti fel azokat, akik fokozott elkötelezettséggel vesznek részt az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

A kifejezést a politika, a média és az ipar is használja, például Alexander Gauland, a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) politikusának száján tavaly júniusban csúszott ki, hogy

Az AfD nem vesz részt a klímahisztériában.

Idén 671 javaslat érkezett a pályázatra, több szó is a környezetvédelemhez, illetve az éghajlatváltozáshoz kapcsolódott. Versenyben volt többek között az ökodiktatúra és a népességrobbanás is.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Felipe Trueba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik