Nagyvilág

Trump elárulta, miért nem vitte a kongresszus elé Szulejmáni meggyilkolásának tervét

Ha a Kászim Szulejmáni iráni tábornok elleni csapás tervéről egyeztetett volna a kongresszussal, akkor a demokrata pártiak kiszivárogtatták volna azt a hamis hírek sajtójának – ezt mondta Donald Trump amerikai elnök csütörtök este az ohiói Toledo városban tartott kampányrendezvényén.

Irán ballisztikus rakétacsapással válaszolt Szulejmani meggyilkolására
A Forradalmi Gárda által végrehajtott bosszútámadásban több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőttek ki az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra.

Az elnök, akit hívei éljenzéssel és dübörgő tapssal fogadtak Ohióban, élesen bírálta a washingtoni képviselőház demokrata párti politikusait. Részben az iráni tábornok elleni célzott dróntámadás miatt őt ért kritikáikért, részben pedig mert a demokrata párti többségű képviselőház csütörtök este olyan, egyébként nem kötelező érvényű határozatot fogadott el, amely korlátozná a hatalmát egy Irán elleni esetleges újabb csapásmérést illetően.

Trump felvetette, hogy amennyiben előzetesen megvitatta volna a dróntámadás tervét demokrata párti törvényhozókkal – köztük Nancy Pelosi házelnök és az általa “kis ceruzanyakúnak” titulált Adam Schiff képviselővel, a hírszerzési bizottság vezetőjével -, ők azonnal részleteket szivárogtattak volna ki a baráti sajtónak. Trump ezt a sajtót ismételten hamis hírek gyárainak minősítette.

Azt mondják, be kell jönnöd engedélyt kérni a kongresszustól, el kell mondanod nekünk, hogy mit akarsz csinálni, így majd felhívhatjuk a kint várakozó hamis hírek képviselőit és kiszivárogtathatjuk nekik

– írta le a helyzetet Trump. Hangsúlyozta, hogy nem is lett volna praktikus az egyeztetés, hiszen a döntést “egy másodperc töredéke alatt” kellett meghoznia. Az elnök hosszasan ostorozta a Demokrata Párt egyes, radikális baloldaliként számon tartott politikusait is, akik amiatt háborodtak fel, hogy az amerikai haderő likvidálta a tábornokot.

Inkább Szulejmáni kegyetlen bűncselekményei miatt kellett volna háborogniuk

– jelentette ki.

Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök a nemzethez intéz üzenetet az Irán által Irakban lévő katonai célpontok ellen végrehajtott rakétatámadásokkal kapcsolatban a washingtoni Fehér Házból 2020. január 8-án. Mögötte Mark Milley tábornok, a Vezérkai Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke (j). MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.