Nagyvilág

Őrizetbe vettek három keresztényt Törökországban, amiért enni adtak egy kurd férfinak

Őrizetbe vettek egy szír ortodox keresztény apátot a biztonsági szolgálatok Törökországban, amiért élelmiszert adott egy férfinak, aki korábban az Ankara által terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagja volt – jelentette pénteken a Kathpress katolikus hírügynökség pénteken.

Aho Bilecen papot és két világi társát a szír ortodox egyház egykori dél-anatóliai központjában fogták el a Mor Yakoub kolostorban – közölte a nyugati és keleti egyházak közötti viszony javítását támogató Pro Oriente alapítvány.

Az alapítvány úgy tudja, az őrizetbe vételek indoka, hogy a három keresztény élelmiszerrel látott el egy férfit, aki korábban a PKK tagja volt.

A Tur Abdin-i szír ortodox hívek körében a török hatóságok akciója félelmet és zavart keltett. Sokakban felmerült annak emléke, amikor az 1980-as években a szír ortodox keresztények a török hadsereg és csendőrség, illetve a PKK összecsapásai közepette találták magukat. Az akkori események miatt a helyi keresztény közösség tagjai tömegesen hagyták el Tur Abdin városát.

Kiemelt kép: Tayfun Coskun / ANADOLU AGENCY

Ajánlott videó mutasd mind

Fű alatt osztja az adófizetői százmilliókat a Magyar Turisztikai Ügynökség

Egyedi döntésekre hivatkozva, nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívás nélkül kap pénzt Zoób Kati divattervező, Balatonboglár fideszes önkormányzata vagy éppen egy nagyvállalkozó Kis-Balaton melletti kalandparkja. A Tiborcz István volt üzlettársához köthető bodajki kastély is az eddig titkolt közpénzcsap révén újulhat meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.