Nagyvilág

Nem kapott amerikai vízumot az ENSZ-be készülő iráni külügyminiszter

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter kedden közölte: Washington megtagadta tőle a vízumot, amelyhez azért folyamodott, hogy részt vehessen az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki ülésén.

Mike Pompeo „amerikai külügyminiszter állítólag azt mondta az ENSZ-nek: nincs ideje rá, hogy kiállítsa a vízumot” – mondta az iráni diplomácia vezetője az Isna félhivatalos iráni hírügynökségnek nyilatkozva.

Zaríf szerint a jelenlegi amerikai kormány politikai csődjének jele, hogy megtagadták a vízumot az ENSZ egyik tagállamának külügyminiszterétől.

Az iráni politikust a vietnami külügyminiszter hívta meg a Biztonsági Tanács csütörtöki New York-i ülésére, amelynek témája a világszervezet alapokmánya. A tárcavezető amerikai útja lehetővé tette volna, hogy nagy nyilvánosság előtt bírálja a Forradalmi Gárda elitegységét vezető Kászim Szulejmáni amerikai likvidálását.

Az Egyesült Államok az 1947-es ENSZ-székhelymegállapodás értelmében köteles biztosítani a vízumot a világszervezetet felkereső külföldi diplomaták részére. Washington azonban hangsúlyozta, hogy biztonsági vagy külpolitikai okokból, illetve terrorveszély miatt megtagadhatja a beutazás engedélyezését.

Az Egyesült Államok tavaly nyáron az ENSZ épülete, az iráni ENSZ-misszió, az iráni ENSZ-nagykövet rezidenciája és a John F. Kennedy nemzetközi repülőtér közé korlátozta az iráni diplomaták mozgásterét, valamint pénzügyi és utazási szankciókkal sújtotta Zarífot. A washingtoni külügyminisztérium azzal indokolta a döntést, hogy az iráni külügyminiszter az elnyomó teheráni rezsim propagandájának terjesztője.

Kiemelt kép: Mike Pompeo, Europress/Nicholas Kamm/AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik