Nagyvilág

Trump összehozta Macront és Putyint

Aggodalmát fejezte ki Kászim Szulejmáni tábornoknak, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokának halálával kapcsolatban Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök a francia fél kezdeményezésére folytatott telefonbeszélgetésük során – közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.

A tábornok és mások mellett Abu Mahdi al-Muhandisz, az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezetének, a Népi Mozgósítási Erőknek vezetője amerikai légicsapásokban vesztette életét, amelyeket Washington Iránhoz köthető célpontok ellen hajtott végre Bagdadban.

Mindkét fél (Putyin és Macron) aggodalmának adott hangot Kászim Szulejmáni tábornoknak, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokának halálával kapcsolatban, aki a bagdadi repülőtér ellen végrehajtott amerikai rakétatámadásban vesztette életét

– áll a Kreml közleményében. A felek megállapították, hogy a rakétatámadás súlyosan kiélezheti a helyzetet a régióban – tette hozzá a Kreml.

A francia elnöki hivatal, az Élysée-palota tájékoztatása szerint Macron szoros kapcsolatban marad orosz hivatali kollégájával az iraki helyzet miatt, hogy „elkerüljenek egy újabb, veszélyes feszültségfokozódást”, és önmérsékletre szólít fel minden felet. Az orosz államfővel péntek reggel folytatott beszélgetés során Macron megerősítette Franciaország elköteleződését Irak szuverenitása és biztonsága, valamint a régió stabilitása iránt, és arra szólított fel, hogy Irán gyorsan térjen vissza nukleáris kötelezettségei teljes mértékű betartásához, és tartózkodjon a provokációtól.

Az orosz védelmi minisztérium közleményében úgy fogalmazott: Szulejmáni meggyilkolása a hadi-politikai helyzet súlyos eszkalációjához vezet a Közel-Keleten, és súlyosan negatív következményekkel jár a nemzetközi biztonság egész rendszerére nézve.

Az amerikai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a légicsapásokat Donald Trump elnök rendelte el. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a csapásméréssel egy “küszöbön álló támadásnak” vették elejét. Kiemelte, hogy az amerikai hírszerzés információi vezettek a célzott támadáshoz.

A héten erőszakos tüntetéseket tartottak Bagdadban az amerikai nagykövetségnél válaszul arra, hogy az Irakban állomásozó amerikai haderő légicsapásokat mért a Katáib Hezbollah nevű milícia öt iraki és szíriai létesítményére, a támadásokban a milícia 25 tagja meghalt, további 55-en pedig megsebesültek. A Katáib Hezbollah a Népi Mozgósítási Erők tagjaként működik. A légicsapásokat az amerikai hadsereg válasznak szánta arra, hogy múlt pénteken az iraki Kirkuk melletti katonai bázison rakétatámadás áldozatává vált egy szerződéses alkalmazottja, négy amerikai katona és az iraki biztonsági erők két tagja pedig megsebesült.

Washington Szulejmánit tette felelőssé azért, hogy ő adott utasítást az amerikai nagykövetség előtti tiltakozó akciókra. Az al-Kudsz brigád a térség más országaiban – például Szíriában – nyújt katonai segítséget Teherán szövetségeseinek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.