Nagyvilág

Kilőttek három pumát Arizonában, mert emberi maradványokat ettek

Az arizonai hatóságok kilőttek három pumát, amelyek egy túraútvonal mentén emberi maradványokat ettek, írja az MTI.

Az arizonai vadászati és halászati hivatal illetékese, Raul Vega szerint a pumákra nem jellemző ez a viselkedés, emberi maradványok fogyasztása abnormális jelenség náluk. De azok a pumák, amelyek ezt teszik, nagyobb valószínűséggel támadnak a jövőben emberre, és ez veszélyezteti a közbiztonságot.

Vega megjegyezte, hogy a pumákat ráadásul mindössze alig 50 méterre találták egy népszerű túraösvénytől, ahol a környéken látótávolságra házak is állnak, és a vadőrök kiabálására sem riadtak meg.Az emberi maradványokat hétfőn este fedezték fel Tuscon közelében a Pima Canyon-ösvénynél. A helyi seriff hivatala kedden közölte, hogy a halottkémmel együtt vizsgálatot indítottak az ügyben.

A hivatal szóvivője elmondta: nem hiszik, hogy egy puma végzett azzal az emberrel, akinek a maradványait megtalálták.

Arizona-szerte élnek pumák, gyakran fordulnak elő sziklás területeken. Ragadozók, és képesek rá, hogy súlyosan megsebesítsenek vagy megöljenek egy embert. A hivatal szerint bár nem gyakran, de előfordulnak ilyen pumatámadások.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik