Nagyvilág

A kórház előtt alszik egy sátorban, amíg a fia az életéért harcol

A Mirror írta meg egy brit család embertpróbáló történetét, akiknek gyermeke az életéért harcol az egyik leghíresebb gyermekkórházban, a londoni Great Ormond Street Hospitalban. A kis Liam mindössze 700 grammal született, a szíve mérete pedig mindössze 20 százaléka volt a normál méretnek. A kisfiú születése óta számtalan operáción esett már át, az egyik ilyen során komplikációk léptek fel és a kisfiú 43 percen át halott volt.

Liam édesapja, Michael eldöntötte, hogy olyan közel akar lenni fiához, amennyire csak lehet, ezért vett egy sátrat és kiköltözött a kórház mellé. A kórház természetesen felajánlotta, hogy szállást biztosít neki más hasonló helyzetben lévő családokkal együtt, de elmondása szerint olyan lelkiállapotban volt, hogy úgy gondolta, mindenkinek jobb lesz így.

Nem is tudja, mit jelent a harc, de világra jött és azóta harcolnia kell az életéért nap, mint nap. Életemben nem láttam még bátrabb embert nála

– nyilatkozta fiáról Michael, aki korábban versenyszerűen bokszolt.

Liam most 18 hónapos, eddig hét szívműtéten esett át. Jövőre jön a nyolcadik, ami az apa szerint eldönti, hogy fia élni fog-e. Az orvosok tájékoztatása szerint Liam akár 20 éves koráig is élhet, ha sikerrel jár az operáció.

Kiemelt kép: illusztráció (Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik