Nagyvilág

Háborús bűnök miatt vizsgálódhat a palesztin területeken a hágai bíróság

Fatou Bensouda, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze pénteken Hágában bejelentette, hogy teljes körű vizsgálatot kíván nyitni a palesztin területeken elkövetett esetleges háborús bűnök ügyében, a vizsgálat mind  az izraeliek, mind a palesztinok elleni vádakra kiterjed.

Meggyőződésem, hogy ésszerű alapja van a palesztinai helyzetre vonatkozó vizsgálat megnyitásának, és háborús bűnöket követtek el, illetve követnek el jelenleg is Ciszjordániában, így Kelet-Jeruzsálemben, valamint a Gázai-övezetben – áll a főügyésznő közleményében.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök élesen bírálta a főügyész bejelentését, mondván, hogy a hágai bíróságnak nincs joghatósága vizsgálatot folytatni a Palesztin Területeken. „Csak szuverén államok által benyújtott beadványok ügyében illetékes. Márpedig palesztin állam nem létezik” – mondta.

A büntetőbíróság az alapokmányát aláíró 123 ország területén elkövetett háborús bűnök, népirtások és emberiesség elleni bűncselekmények ügyében jogosult ítélkezni. Izrael nem írta alá a dokumentumot, az izraeli megszállás alatt lévő Ciszjordániában kormányzó, korlátozott autonómiával rendelkező Palesztin Hatóság viszont igen.

Kiemelt képünkön palesztin gyerekek holtteste egy izraeli légicsapás után. Fotó: Yasser Qudih/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik