Nagyvilág

A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget az ENSZ-klímacsúcs

A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. (COP25) ülése Madridban vasárnap, az elhúzódó viták miatt a tervezetthez képest két nappal később. A klímacsúcson a résztvevő országoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk az új szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról, amely így a jövő évi, Glasgowban tartandó COP26 ülés feladata lesz.

A nemzetközi közösség elveszített egy fontos lehetőséget

– értékelte a konferencia eredményét António Guterres ENSZ-főtitkár, aki csalódottságának adott hangot a tárgyalások kudarca miatt.

2020 legyen az az év, amelyben minden ország elköteleződik amellett, hogy azt tegye, amit a tudomány mond: szükséges a karbonsemlegesség megvalósítása 2050-re, valamint a bolygó hőmérséklet-növekedésének 1,5 Celsius-fok alatt tartása

– hangsúlyozta.

Carolina Schmidt, a konferencia chilei elnöke úgy fogalmazott:

a világ minket figyel, és nagyobb eredményeket vár.

A konferencia keserédes ízt hagyott maga után – vélte Teresa Ribera spanyol környezetvédelmi tárcavezető, aki beszámolt arról is, hogy a tárgyalások során sikerült haladást elérni, és volt egy pont, amikor úgy tűnt közel a megállapodás. Ám nem lehet bármi áron megegyezést kötni, mert a cél egy erős, valódi kibocsátási-kapacitáscserére alkalmas rendszer megteremtése – jelentette ki és hozzátette: az elszámolás módja volt a viták egyik sarkalatos pontja.

A miniszter elismeréssel szólt az elfogadott zárónyilatkozatról, amelyben a résztvevők kinyilvánították elkötelezettségüket a károsanyag-kibocsátási törekvések növelésére. Valamint vállalták, hogy a következő klímacsúcs előtt bemutatják erre irányuló nemzeti programjaikat, amelyekből az ENSZ jelentést készít.

A felhatalmazás világos: az országoknak a jelenleginél ambiciózusabb nemzeti hozzájárulást kell bemutatnunk 2020-ban. Fontos válaszolni az emberek és a tudomány követelésére, elköteleződnünk amellett, hogy többet tegyünk és gyorsabban

– érvelt a Teresa Ribera.

A záródokumentumban rögzítették azt is, hogy a tudományos ismeretek vezérlik majd az országok klímadöntéseit. A tíz napos madridi csúcstalálkozón a világ 196 országa képviseltette magát több mint 25 ezer résztvevővel.

A konferencia elnökség Chile töltötte be, eredetileg ugyanis a dél-amerikai ország adott volna otthont a rendezvénynek, ám egy hónappal a kezdete előtt visszalépett a házigazda szerepétől a folyamatos utcai zavargások miatt.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Oscar del Pozo / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik