Nagyvilág

Türkmenisztánban nem kaphat közkegyelmet az, akit korrupció miatt ítélnek el

Aláírta pénteken Gurbanguly Berdimukhammedow türkmén elnök azt a törvényt, amelynek értelmében a jövőben kizárják a közkegyelem lehetőségéből azokat, akiket korrupció miatt ítéltek el.

A türkmén elnök jellemzően az állami ünnepekkor hirdet amnesztiát vagy részesít kegyelemben elítélteket. 2015-ben megfosztották ettől a lehetőségtől azokat, akiket kábítószeres bűncselekmények miatt ítélnek el. Velük kerültek most egy kategóriába azok, akiket korrupcióban találnak bűnösnek.

Berdimukhammedow két hónappal ezelőtt váltotta le a belügyminisztert, Isgender Mulikovot, aki ellen szintén korrupció a vád. Az elnök egyúttal utasította az ország nemzetbiztonsági tanácsát, hogy dolgozzon ki korrupcióellenes programot. Mulikov és a bevándorlási hivatal szintén leváltott vezetője, Meilis Nobatov a múlt héten az állami televízóban ismerte be, hogy kenőpénzeket fogadtak el.

Türkmenisztán a Transparency International korrupciós indexe alapján a vizsgált 180 ország közül a 161. volt tavaly a korrupciós listán.

Kiemelt kép: Gurbanguly Berdimukhammedow türkmén államfő koszorút helyez el a Hősök Emlékkövénél a Hősök terén 2014. június 19-én. (MTI / Soós Lajos)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik