Nagyvilág

Az elnökválasztás eredménye ellen tüntetők százait vették őrizetbe Algériában

Tüntetők százait vették őrizetbe december 13-án az algériai elnökválasztás eredménye elleni tiltakozásokon – közölték jogvédők szombaton.

Az Algériai Emberi Jogi Liga (LADDH) szerint csak Oránban mintegy 400 tüntető került a hatóságok kezére. A szervezet Twitter-oldalán közölte azt is, hogy a rendőrség nagy erőkkel vonult fel a nyugati fekvésű város utcáin tüntetőkkel szemben.

A fővárosban, Algírban több tízezren vonultak az utcákra, de a megmozdulás jórészt békés maradt.

Az algériai választási hatóság bejelentette pénteken, hogy Abdel-Madzsid Tebbun korábbi miniszterelnök nyerte az észak-afrikai országban előző nap megtartott elnökválasztást a voksok 58,15 százalékát szerezve meg.

Az algériai elnökválasztás ellen egész héten tüntetések zajlottak. Sokan ugyanis azt állítják, hogy a hatalom manipulálta a voksolást. A megmérettetésen indult jelölteket pedig amiatt érte bírálat, hogy részei voltak a korábbi elnök, Buteflika rendszerének vagy alkalmazkodtak hozzá.

A 74 éves Tebbunt 2017 májusában nevezték ki miniszterelnöknek, de három hónap elteltével menesztették. Hivatali idejét leginkább az üzletemberekkel való konfliktus jellemezte, különösen azután, hogy védelmébe vette “a pénz és az állam szétválasztását”. Egyes jelentések alapján felmerült, hogy Tebbun közeli szövetségese Ahmed Gáid Szaláh algériai vezérkari főnöknek, ő azonban tagadta, hogy a hadsereg támogatását élvezné.

Algériában a tömeges tiltakozások azután kezdődtek, hogy februárban az országot 1999 óta irányító, 82 éves Buteflika bejelentette, indul az eredetileg április 18-ra kiírt elnökválasztáson ötödik elnöki mandátumáért. A megmozdulások hatására március elején Buteflika visszalépett, és elhalasztotta az elnökválasztást, egyfajta kompromisszumos megoldást kínálva az elégedetleneknek. Ennek értelmében népszavazásra bocsátottak volna egy új alkotmányt, amelynek elfogadásáig Buteflika hivatalban maradt volna. A tüntetések azonban folytatódtak, a tiltakozók az államfő távozását követelték, aki végül a hadsereg nyomására április 2-án lemondott hivataláról.

A több hónapja tartó tiltakozáshullám során a tüntetők többször világossá tették azt is: az algériai kormánypárt, katonatisztek, üzletemberek, szakszervezetek és az 1954-1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, “idejétmúlt és átláthatatlan” politikai apparátus teljes eltávolítását akarják, és nem fogadják el a Buteflika távozása óta az országot irányító Abdel-Káder Benszaláh algériai ideiglenes elnököt sem. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik