Von der Leyen: harcolni kell az antiszemitizmus ellen

Az antiszemitizmus mérgező a társadalom számára, ezért mindenkinek harcolnia kell ellene – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) és az Európai Parlament antiszemitizmus elleni munkacsoportja szervezésében tartott konferencián kedden.

Ursula von der Leyen beszédében kijelentette, a zsidó közösségek ellen elkövetett támadások “mindannyiunk ellen elkövetett támadások”, ezért az Európai Bizottság fokozott küzdelmet fog folytatni az antiszemitizmus ellen, és erősebb támogatást nyújt a zsidóságnak.
Az október elején a németországi Halléban elkövetett, két halálos áldozattal járó, antiszemita indíttatásból elkövetett támadásra utalva a bizottság elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy szinte minden nap követnek el támadásokat a zsidók ellen Európában, és ezek száma egyre növekszik.

Mindez olyan légkört teremt, amelyben a zsidók már nem érzik magukat biztonságban, és kételkedni kezdenek saját jövőjüket illetően Európában. A zsidóság nélkül nincs Európa

– fogalmazott a politikus.

Arról tájékoztatott, hogy Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos lesz az Európai Bizottság antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős koordinátora.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.