Nagyvilág

Kigyulladt egy indiai raktár, legalább 43-an meghaltak

Legalább 43 halálos áldozata van egy újdelhi piacon vasárnapra virradóra kitört tűznek - közölték indiai hatósági források.
Korábban a témában:

A főváros tűzoltósága azt közölte, hogy a tüzet több mint 25 tűzoltóautó segítségével oltották el, 56 embert pedig ideiglenesen evakuáltak a környékről. Atul Garg, az újdelhi tűzoltóság parancsnoka szerint körülbelül 60-70 munkás aludt abban az épületben, ahol a tűz hajnalban kitört. Egészségügyi források bejelentették, hogy körülbelül 20 embert – köztük két rendőrt és két tűzoltót – kórházba szállítottak.

Az első feltételezések szerint a tüzet rövidzárlat okozta.

Narendra Modi indiai miniszterelnök és Amit Sah, az ország belügyminisztere Twitteren közzétett üzenetében részvétét nyilvánította a halottak hozzátartozóinak, és kívánt mielőbbi felépülést a sérülteknek. Újdelhi államminisztere, Arvind Kedzsrival bejelentette, hogy minden halott családja 1 millió rúpiát (több mint 4 millió forint) kap, a sebesülteknek pedig fejenként 100 ezer rúpia (több mint 400 ezer forint) segélyt adnak.

Indiában gyakoriak a tűzesetek a biztonsági szabályok figyelmen kívül hagyása és az ellenőrzések hiánya miatt.

Kiemelt kép: Akash Mishra/Twitter

Címkék: delhiindiatűzeset

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.