Nagyvilág

A brit konzervatívok attól félnek, hogy a Munkáspárt a külföldieknek is szavazati jogot adna, hogy megakadályozzák a brexitet

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok szavazataival próbálná visszafordítani a brexitről hozott népszavazási döntést.

Johnson pénteken levelet írt Corbynnak, azzal vádolva a legnagyobb ellenzéki erő vezetőjét, hogy manipulálni próbálja a Munkáspárt által célként kitűzött újabb EU-referendum eredményét. A kormányfő szerint ugyanis a Labour választási programjából az olvasható ki, hogy a párt az Egyesült Királyságban élő kétmillió külföldi EU-állampolgárnak is szavazati jogot adna ezen a népszavazáson, márpedig ez „alattomos kísérletet” jelentene a brexitről döntő 2016-os népszavazás eredményének megsemmisítésére, és így szerinte mélységesen antidemokratikus eljárás lenne.

Johnson a Konzervatív Párt által közzétett levélben felszólítja Corbynt, hogy ezt a célját a jövő csütörtöki parlamenti választásokig gondolja át.

Boris Johnson úgy fogalmaz pénteki levelében, hogy ha a Munkáspárt vezetője kormányra kerülve külföldiek millióinak adna szavazati jogot a 2016-os népszavazási eredmény megfordítása végett, az „hihetetlen elkeseredettséget” okozna, és évtizedekig is eltarthatna ennek orvoslása.

A Konzervatív Párt a levelet ismertető pénteki közleményében felidézi, hogy a Labour választási programja szerint a párt által tervezett újabb EU-népszavazáson „az Egyesült Királyság valamennyi lakosa” részt vehetne. A közlemény szerint ez arra vall, hogy a Munkáspárt az Egyesült Királyságban élő, szavazásra jogosító korú külföldi EU-állampolgárokra is kiterjesztené a szavazati jogot, kétmillióval növelve a szavazásra jogosultak számát.

A Munkáspárt választási programja szerint ha a jövő csütörtöki parlamenti választáson a párt kormányra kerül, új megállapodásra törekedne az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, és ezt az egyezményt hat hónapon belül jogilag kötelező erejű népszavazásra bocsátaná.

A Labour programja szerint a referendum szavazólapján szerepelne az a választási lehetőség is, hogy az Egyesült Királyság maradjon az unió teljes jogú tagja.

Kiemelt kép: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik