Nagyvilág

Mélyfekete péntek – a Black Friday sérültjei és halálos áldozatai

A hálaadási hétvége kiskereskedelmi értelemben vett öt napján 730 milliárd dolláros forgalom várható az Egyesült Államokban. A limitált számban elérhető extrém akciókra sokszor emberi mivoltából kivetkőzött bevásárlóhad veti rá magát. Ennek a tömegjelenségnek sajnos halálos áldozatai is voltak az elmúlt években: volt, akit eltaposott a tömeg, és volt, akinek egy tévé esett a fejére az akciós árukért zajló dulakodás közben. Több autóbaleset történt amiatt, hogy az egész napos vásárlási küzdelemtől fáradt sofőrök elaludtak a volánnál – és ez csak az elmúlt tíz év mérlege, olvasható a Concorde Értékpapír blogján. Idén 730 milliárd dollár körüli forgalom lehet.

A Hálaadás ünnepének a hétvégéje egy ötnapos monstre bevásárlási maraton az Egyesült Államokban és az utóbbi években egyre inkább világszerte – írja Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő (Concorde csoport) portfoliómenedzsere. Az amerikai Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség (NRF, National Retail Federation) felmérése szerint az idén november 28. és december 2. közötti öt napban várhatóan 165 millió amerikai állampolgár tervez valamilyen bevásárlást az amerikai nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén. A Hálaadás csütörtökén 40 millióan, a csúcsot jelentő Black Friday napján 115 millióan, a Small Business Saturday néven emlegetett szombaton 67 millióan, vasárnap 33 millióan terveznek boltlátogatást. Az online akciók Cyber Monday néven futó hétfőjén pedig 69 millió fő tervez valamilyen internetes akciózást.

Az NRF felmérésén a résztvevők által megemlített öt leggyakoribb oka a vásárlásnak a következő volt:

 

Az NRF idén az Egyesült Államokban 728 és 731 milliárd dollár közötti ötnapos hálaadási ünnepi kiskereskedelmi forgalomra számít, ami 3,8-4,2 százalék közötti növekedést jelentene a tavalyi évhez képest.

A számokból is jól látható, hogy ez a hétvége valami egészen extrém bevásárlási őrületet takar az USA területén. A sokak számára ekkor kezdődő karácsonyi bevásárlási szezon miatt ilyenkor a nagyobb áruházláncok szezonális dolgozók százezreit-millióit veszik fel a drasztikusan megnövekvő forgalom miatt. A Target áruházlánc például idén 120 ezer szezonális alkalmazottat kíván foglalkoztatni az ünnepi időszakban, ami 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest.

A Black Friday napi bevásárlási őrületnek van egy elképesztő árnyoldala is, amit a Hustle magazin vizsgált meg az elmúlt napokban. Ez nem más, mint a 2008 és 2018 közötti időszak 11 halálos áldozata és 108 sérülése, sebesülése. Ez alatt a 11 év alatt 44 különböző, a Black Friday-t kísérő incidens történt.

  • Ezen 69 százaléka a különböző áruházakban és üzletekben történt, ahol gyakran alakul ki komoly feszültség a vásárlók között a limitált darabszámú kedvezményes termék miatt.
  • A balesetek 20 százaléka történt a bejárati ajtóknál, ahol az akciók miatt felgyülemlett tömeg gyakran hosszú órákat vár a boltok nyitására.
  • A maradék 11 százaléknyi sajnálatos esemény a boltokon kívül, jellemzően a parkolóhelyeken esett meg.

Áruházláncok szerint vizsgálva a fekete péntekek fekete krónikáját a Wal-Mart teljesen külön kategóriát képvisel, ugyanis itt történt az incidensek 70 százaléka.

A klasszikus fekete pénteki pánik általában ott kezdődik, hogy többszáz, illetve gyakorta többezer túlbuzgó vásárló várja az adott üzlet nyitását a bejárati ajtónál. A baleseti és halálokok a következők voltak a vizsgált 2008 és 2018 közötti időszakban:

A három halálos áldozatot követelő két autóbalesetnél ugyanazok voltak az okok. Az egész este tartó bevásárlási láz után elaludtak a sofőrök a volán mögött valamely nagy bevásárlóközpontból hazafelé tartva.

Az egyszem áru okozta sérülés úgy történt, hogy egy hölgynek a fejére esett egy TV-készülék dulakodás közben. Volt olyan szolgálaton kívüli rendőr, aki 20 embernek okozott sérülést paprika-spray-vel, amikor a helyi Wal-Mart-ban a tömeg valamilyen frissen kitett akciós árura vetette rá magát. Kaliforniában 2008-ban két pár hölgytagjainak véres ökölharcát követően lőtte egymást agyon két férfi egy áruház parkolójában.

A legnagyobb port felverő haláleset is ebben az évben történt. A 2008-as válság mélypontja körül 2000 felajzott és kiéhezett vásárló várakozott Long Island-en a Wal-Mart nyitására. Már péntek hajnali háromkor ki kellett hívni a rendőrséget, akik hangosbeszélőn keresztül próbálták lenyugtatni a tömeget. Két órával később, hajnali ötkor a nyitás közeledtével – amikor éppen nem volt rendőr a helyszínen – aztán elszabadultak az indulatok. A tömeg csőcselékké vált és az áruház dolgozói már nem tudták a bejáratnál visszatartani őket. A szemtanúk beszámolói szerint az üvegajtók betörtek az emberek nyomása alatt és a sikítozó vásárlóhad rohanva indult meg a polcok felé akciókra vadászva. Mindeközben egy 34 éves szezonális alkalmazott, Jdimytai Damour, aki korábban megpróbálta visszatartani a bevásárlóhadat az ajtóknál, a tömeg sodrásában hátraesett a limóleumon és a bevásárlócsürhe összetaposta. Kollégái megpróbálták kimenteni, de már sajnos késő volt, mert olyan súlyos sérüléseket szenvedett el. Damour halálát egy órával később jelentette be a helyi kórház. Rajta kívül még négy embert  – köztük egy nyolchónapos terhes anyát – kellett kórházi ellátásban részesíteni.

A megvadult bevásárlóhadat sajnos még a tragédia sem tudta észhez téríteni. A haláleset és a balesetek miatt elkezdték kiüríteni és bezárni az áruházat. Amikor bemondták, hogy mindenkinek el kell hagynia az áruházat egy alkalmazott halála miatt, többen ordibálni kezdtek, hogy tegnap reggel óta vártak a bevásárlásukra a bolt előtt. És folytatták a vásárlást.

Mérhetetlenül szomorú történet ez korunkból, ahol az anyagi javak ilyen mértékben tudnak uralkodni az emberi lélek fölött…

Kiemelt kép: A karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét hirdető fekete péntek (Black Friday) felirat egy szőnyegen egy prágai bevásárlóközpontban 2017. november 24-én. Az amerikai hálaadás ünnepét követő péntektõl rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.