Nagyvilág

Rendkívüli kormányülés Máltán a meggyilkolt újságírónő ügyében

Joseph Muscat máltai miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze csütörtök este annak nyomán, hogy a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró két évvel ezelőtti meggyilkolásával összefüggésben kirobbant botrány egyre erősebb hullámokat ver a máltai politikai elit körül.

A kormányülést követő, péntekre virradóra tartott sajtótájékoztatóján Muscat bejelentette, hogy – az országos rendőrfőnökkel és a főügyésszel egyetértésben – elutasítja az ügyben gyanúsított Yorgen Fenech máltai üzletember kegyelmi kérelmét. Fenech azt állította, hogy Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása Keith Schembri ötlete volt, aki hétfőn mondott le kabinetfőnöki tisztségéről.

Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több, magas pozícióban lévő politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe. Autójába rejtett pokolgép végzett vele 2017 októberében. Halála előtt nem sokkal nagy mennyiségű adat került a birtokába egy olyan erőmű-beruházással kapcsolatban, amelyben a múlt héten elfogott Yorgen Fenech üzletember is érdekeltséggel bír. Az újságíró halála után kiszivárgott e-mailek arról tanúskodtak, hogy Fenech egyik vállalata pénzeket utalt át Schembrinek, és Konrad Mizzi miniszternek. Mizzi és Schembri egyaránt tagadják, hogy bűncselekményt követtek el.

Az üggyel összefüggésben a héten lemondott Keith Schembri, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Konrad Mizzi turisztikai miniszter, Christian Cardona gazdasági miniszter pedig közölte, hogy felfüggeszti kormányzati tevékenységét.

Schembrit kihallgatta, majd őrizetbe vette még kedden a rendőrség, de csütörtök délután már vádemelés nélkül szabadlábra helyezték.

Feldobták

Az újságírógyilkosság ügyében új fordulatot hozott Yorgen Fenech máltai üzletember korábbi őrizetbe vétele.

Fenechet egy összekötő dobta fel a kegyelemért cserébe. Rendőrségi források szerint a gyanúsított, Melvin Theuma – aki taxisofőrként és uzsorásként tevékenykedett – lényeges információkkal látta el a nyomozókat. A The Times of Malta úgy tudja, a taxisofőr azt vallotta a rendőrségen, hogy közvetítőként szolgált Fenech és Galizia feltételezett gyilkosai között. A lap szerint Theuma azt állította, hogy 150 ezer eurót vett át Fenechtől, s a pénzt az elkövetéssel vádolt három férfinak adta át.

Fenech csütörtökön elnöki kegyelemért folyamodott. A Reuters hírügynökség tudomása szerint ügyvédeinél George Vella máltai elnöknek szóló hivatalos levelet helyezett letétbe, amiben azt állította, hogy bizonyítékai vannak Shembri, Mizzi, Cardona, illetve mások ellen is a kormányfő környezetéből. A jogászok ugyanakkor rávilágítottak, hogy a máltai jog értelmében a kegyelmet a kormány javaslatára ítéli meg az államfő.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik