Nagyvilág

Annyi medvéjük született, hogy Brüsszelhez fordultak

Az Európai Parlamenthez intéznek petíciót a túlszaporodott romániai medveállomány ügyében a leginkább érintett Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye vezetői – írja az MTI. Ezt a négy megye elöljárói jelentették be a Sepsiszentgyörgyön.

A sajtótájékoztatón Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy az adatok a medvék túlszaporodását jelzik. Tudomása szerint hét ember halt meg idén medvetámadás következtében Romániában, mindennaposak az országúti, vasúti medvegázolások és a gazdák által tett kárbejelentések. Utóbbiak idei száma a négy megyében elérte az ezret. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus szerint a romániai környezetvédelmi minisztériumnak jót tenne, ha Brüsszelből is intenék a beavatkozásra, hiszen Románia az EU-csatlakozáskor vállalta a medveállománya megőrzését. Borboly szerint a jelenlegi rendszer, amelyben a minisztérium adhat engedélyt a veszélyes egyedek kilövésére vagy áthelyezésére, a nagy bürokrácia miatt nem működőképes.

Ezentúl még felszólalt:

  • Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke: kétségbe vonta, hogy valósak lennének a medveállományra vonatkozó számok. Szerinte, ha tízezer medve van Romániában, akkor az állomány nyolcvan százaléka a négy megyében él. A politikus úgy vélte: ismét engedélyezni kell a populációszabályozás érdekében történő vadászatot, és emellett kell lehetőséget teremteni a veszélyes egyedek kilövésére. Ugyanakkor gondoskodni kell a medvék által okozott anyagi károk gyors megtérítéséről is.
  • Alexandru Adrian Gabor, a Brassó megyei önkormányzat alelnöke: a 2000-es évek eleje óta okoznak gondot Brassó városban és a megyében a medvék, de akárhányszor kérték a központi hatóságok segítségét a probléma megoldásához, Bukarest ezzel mindig adós maradt.
  • Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke: az általa vezetett megyében két embert öltek meg idén a medvék, és Szováta fürdővárosban már nem mernek este kimenni az utcákra az emberek, mert nagy az esélye annak, hogy medvével találkoznak. A politikus szerint a helyzet tarthatatlan, sürgős intézkedésekre van szükség.

Romániában azt követően szaporodott túl a medveállomány, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt.

Kiemelt kép: Hím barna medve (Ursus arctos) a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium udvarán 2018. augusztus 21-én. A medve a reggeli órákban több közeli ház udvarába is betört, egy kecskét is megölt. Az állatot az iskola udvarán kilőtték. MTI Fotó: Veres Nándor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik