Nagyvilág

Már legalább 21 halottja van az albán földrengésnek

Legalább 21-re nőtt a keddi albániai földrengés halottainak a száma, és több mint hatszázan vannak a sérültek, sokuk állapota súlyos, többeket pedig még a romok alatt sejtenek – közölte Tiranában az albán védelmi minisztérium. A romok alá szorultak keresésére 1900 rendőrt mozgósítottak.

A balkáni ország fővárosát és északnyugati részét hajnali négy órakor 6,4-es erősségű földrengés rázta meg, több épület is összedőlt Durres városának térségében. Harminc év óta ez volt a legerősebb földrengés Albániában. A védelmi minisztérium értesülései szerint az északnyugati Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt.

A mentési munkálatokra katonákat is kivezényeltek, a földrengésben érintett településeken mintegy 400 katona dolgozik, sátrakat állítanak fel az emberek ideiglenes elszállásolására.

Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a rengés epicentruma a Tirana közelében fekvő Shijaktól 10 kilométerre északnyugatra, Thumana településnél, fészke pedig 10 kilométeres mélységben volt. A környéken több helyről áramkimaradást jelentettek.

A várost felkereste Ilir Meta albán elnök is, aki újságíróknak adott nyilatkozatában drámainak nevezte a helyzetet, hozzátéve, mindent megtesznek azért, hogy a romok alatt rekedteket mielőbb kiszabadítsák. Edi Rama albán miniszterelnök Twitter-üzenetben megerősítette, hogy a földrengés komoly károkat okozott, s a mentési munkálatok teljes erővel folynak.

Több ország, köztük Koszovó, Görögország, Észak-Macedónia, Románia és Törökország is bejelentette, hogy mentőalakulatokat, tűzoltókat és orvosokat küld a katasztrófa térségébe. Az Európai Unió szintén segítséget ajánlott fel Tiranának saját katasztrófaelhárítási rendszerén keresztül.

A román katasztrófavédelem kereső- és mentőegységének (RO-USAR) 52 tagja indult kedden Albániába, hogy segítséget nyújtson a helyi hatóságoknak a földrengés áldozatainak kimentésében.

MTI/EPA/Malton Dibra

A RO-USAR katonái a romok alá szorult túlélők keresését és kimentését segítik, és az ehhez szükséges felszerelésekkel is rendelkeznek, nem orvosi misszióról van szó – pontosította Raed Arafat román belügyi államtitkár. Hozzátette: a román mentőalakulat önellátó, a szükséges élelem- és víztartalékot is magával viszi, bevetésének helyét pedig az albán hatóságok határozzák meg.

Az ENSZ által ilyen mentőakciók lebonyolítására felhatalmazott RO-USAR-csapatot és felszereléseiket két katonai szállítógép viszi Albániába.

Bulgária 200 ezer leva (34 millió forint) humanitárius gyorssegélyt nyújt a földrengés sújtotta Albániának – jelentette be a szófiai külügyminisztérium. A közlemény szerint a bolgár kabinet kész kereső- és mentőegységet küldeni és minden más szükséges támogatást megadni Tiranának. A tragédia kapcsán részvétét nyilvánította Rumen Radev bolgár elnök, Bojko Boriszov bolgár kormányfő és más vezető tisztségviselők is.

Áder János államfő levélben fejezte ki részvétét Magyarország és a saját nevében az albániai földrengésben hozzátartozójukat elvesztőknek, valamint együttérzését a sérülteknek.

A gyász e nehéz óráiban őszintén remélem, hogy mielőbb megkezdődhetnek a helyreállítási munkálatok, és az érintett területek lakóinak élete minél előbb visszatérhet a normális kerékvágásba,

szerepel az államfő Ilir Meta albán elnöknek küldött részvéttáviratában, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvasható.

A tiranai magyar nagykövetség közleményben jelezte: nem tudnak magyar áldozatokról, a fejleményeket folyamatosan figyelemmel kísérik.

Beszámolók szerint a földmozgást a Balkán több pontján észlelték, még az epicentrumtól csaknem 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is. Akisz Celentisz, a Görög Geodinamikai Intézet vezetője Athénban azt mondta újságíróknak, hogy az érintett települések lakosságának további utórengésekre kell felkészülnie. Albániában gyakoriak a földmozgások, a legutóbbit két hónapja, szeptember végén jelentették, ugyanebből a térségből.

Kiemelt kép: MTI/AP/Visar Kryeziu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik