Nagyvilág

Varázsfőzetek miatt öltek és csonkítottak meg oroszlánokat

Az állatok mancsai és a fejük egy része kellett az orvvadászoknak.

Rémisztő fotókat tettek közzé a dél-afrikai hatóságok pár oroszlánról, melyeket orvvadászok öltek meg, majd ezt követően megcsonkították őket és magukkal vitték az állatok darabjait. A mészárlásnak egy hím és négy nőstény oroszlán esett áldozatául. A Ladbible által közölt fotókon látszik, hogy az elkövetőknek elsősorban az állatok mancsai és a fejük egy része kellett. Az oroszlánok lakhelyéül szolgáló Sunward Ranch tulajdonosa, Menno Parsons állítása szerint a tettesek mérgezett csirkékkel etették meg az oroszlánokat, így végezve velük, majd ezt követően csonkították meg őket.

Az ehhez hasonló gyilkosságok nem ritkák, ugyanis a hiedelmek szerint az oroszlánok testrészei különböző mágikus főzetek alapanyagaiként is használhatóak, így valószínű, hogy az orvvadászok jó pénzért eladják a zsákmányukat a helyi gyógyítóknak. Ezt erősítette meg az ügyben eljáró rendőrfőnök is, aki biztos benne, hogy a levágott részeket nem vitték messzire, így a legjobb, amit tehetnek, hogy a „mutipiacokon” néznek szét legelőször. Így nevezik azokat a helyeket, ahol a különböző állati testrészekkel üzérkednek a csodaszereket és főzeteket készítő népi gyógyítók.

Az eset kapcsán más rezervátumok tulajdonosai is megerősítették, hogy az orvvadászok mindenhol ott vannak és gyakran követnek el ehhez hasonló mészárlást. Nemrég a Pretoriához közeli Rietvlei Nature rezervátumban öltek és csonkítottak meg négy oroszlánt.

Parsons rendkívül elkeseredetten nyilatkozott a történtek után, mint mondta, tíz éve foglalkozik oroszlánokkal, amik ma már olyanok számára, mint egy család.

Mikor kapod a telefonhívást, hogy az állataidat nem pusztán megölték, de meg is csonkították… Erre nem lehet felkészülni. Nem félek az orvvadászoktól, az embereimmel utánuk megyünk és meg fogjuk találni őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik