Nagyvilág

Lettországban betiltottak kilenc orosz nyelvű tévécsatornát

Kilenc orosz televíziós csatorna betiltását jelentette be pénteken a lett médiahatóság, miután az Európai Unió szankciókat rendelt el az egyik tulajdonosuk, egy Kremlhez közel álló bankár ellen.

Az Európai Unió 2014-ben vette fel Krím orosz bekebelezése miatti szankciós listájára Jurij Kovalcsuk milliárdost.

A kilenc csatornát azért tiltották be Lettországban, mert az egyik tulajdonosuk (.), Jurij Kovalcsuk szerepel az Ukrajna szuverenitását, területi épségét és függetlenségét megsértő személyek elleni uniós szankciós listán

– közölte Ivan Abolins, a Lett Nemzeti Elektronikus Médiatanács (NEPLP) alelnöke. A tiltás addig lesz érvényben, amíg Kovalcsuk szerepel a szankciós listán.

Januárban a NEPLP három hónapra betiltotta a Rosszija RTR orosz televízió adását, amelyet azzal vádolt, hogy gyűlöletet szít és dezinformációkat terjeszt Ukrajna kapcsán. Előzőleg 2016-ban már betiltották egyszer a televízió sugárzását. A mostani betiltás filmeket és szórakoztató műsorokat sugárzó orosz nyelvű csatornákra vonatkozik, amelyek igen népszerűek az 1,9 milliós lakosság egynegyedét kitevő oroszajkú kisebbség körében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik