Nagyvilág

Lesújtó WHO-jelentés: a fiatalok 80 százaléka nem mozog eleget

A 11 és 17 év közötti korosztályban ötből négyen nem sportolnak eleget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első ilyen jellegű elemzése szerint – írja az MTI. Emiatt kárt szenved a gyerekek egészsége, agyfejlődése és társas képességeik is. A jelentés szerint a napi ajánlott mozgásmennyiség hiánya univerzális probléma a gazdag és szegény országokban is.

A több mint 146 országban végzett kutatás szerint a fiúk valamivel aktívabbak a lányoknál.Az aktivitás egészségesebbé teszi a szívet és a tüdőt, erősíti a csontokat és izmokat, hozzájárul a mentális egészséghez és a jólléthez, segíti a normális testsúly megtartását. “Az aktív fiatalokból pedig aktív felnőttek válnak” – fogalmazott Regina Guthold, a WHO munkatársa.

Az életen át tartó aktivitás pedig csökkenti számos betegség, például a szívroham, a stroke és a kettes típusú diabétesz kialakulásának kockázatát. Egyre több ugyanakkor a bizonyíték arra, hogy a sportolás jót tesz az agy fejlődésének is – írja a BBC.com. A szakértők szerint a gyerekek nem lusták. A világjelenség nem őket jellemzi, az ok inkább az, hogy a felnőttek nem veszik figyelembe, nem helyezik előtérbe a testmozgás fontosságát.

A kutatók szerint az is része a problémának, hogy a sportolási lehetőségek nem minden esetben biztonságosak, hozzáférhetőek vagy megfizethetőek. A veszélyes utak miatt például a gyerekek nem tudnak gyalog vagy kerékpárral iskolába járni, vagy átmenni a barátjukhoz.
A digitális szórakozási formák pedig óriási konkurenciát jelentenek a szabadban töltendő idővel szemben.

A tanulmány szerint a fiúk a Fülöp-szigeteken sportolnak legkevesebbet, a lányok pedig Dél-Koreában. Előbbiek 93 százaléka, utóbbiak 97 százaléka mozog kevesebbet napi egy óránál. Globálisan a lányok 85 százaléka, a fiúknak pedig 78 százaléka sportol túl keveset.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik