Nagyvilág

Egyre több áldozatot szed a szélsőjobb terrorja

2018-ban 71 országban volt terrorizmushoz köthető haláleset. Afganisztán veszélyesebb lett Iraknál. Magyarország ezen a listán nagyon jól szerepel.

Az Euronews az ausztrál Institute for Economics & Peace intézet jelentése alapján azt írja, a nemzetközi terrorizmushoz köthető halálesetek száma már negyedik éve rekordalacsony, ugyanakkor egyre több a szélsőjobboldali merénylet, számuk 320 százalékkal nőtt öt év alatt. Ez így is az összes haláleset töredéke, az viszont aggasztó, hogy a Global Terrorism Index szerint tavaly összesen 26 ilyen esetet regisztráltak, míg idén szeptember végéig 77-et.

Jacob Aasland Ravndal, az oslói egyetem Szélsőségkutató Intézetének munkatársa az Euronews-nak azt mondta, nehéz tetten érni a szélsőjobbos erőszakot, az utóbbi időben a fegyveres akciók is az internethez köthetők, az emberek számítógép mögött ülve is összecsapnak egymással. A mai mozgalmak már nem a bárokban, futballstadionokban, hanem az egyetemeken keresnek követőket.

Tavaly a terrorizmushoz köhető halálesetek száma (15 952) 54 százalékkal kevesebb volt, mint a 2014-es csúcs idején. 2003 óta először nem Irakban, hanem Afganisztánban haltak meg a legtöbben (7379-en) a terrorizmus miatt. A tálibok összesen 6103 ember haláláért voltak felelősek.

2018-ban 71 országban volt legalább egy olyan haláleset, ami a terrorizmushoz köthető.

Európa a második terrorizmus által legkevésbé érintett térség. Az érintett államok listáján Magyarország csak a 119., miközben az Egyesült Királyság a 28., Ukrajna a 24., Törökország pedig a 16., de a britek eredménye a megmeglepőbb, mert ilyen rossz eredményt még soha nem ért el nyugat-európai ország.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Hedajatullah Amid

Ajánlott videó

Olvasói sztorik