Nagyvilág

Makkegészséges Donald Trump

A Fehér Ház bejelentette, hogy az elnök egészségi állapota „nagyon jó”.

Tudatták, Donald Trump szokásos évi orvosi vizsgálatának első szakasza szombaton lezárult. Az elnök rövid vizsgálatokon esett át és néhány laboratóriumi tesztet végeztek el nála a Walter Reed (katonai) kórházban. Azt nem árulták el, pontosan mit vizsgáltak az elnöknél.

A Fehér Ház szóvivője a vizsgálatokat azzal magyarázta, hogy a „nagyon zsúfolt 2020-as év előtt” Trump kihasználta, hogy volt egy szabad hétvégéje. Stephanie Grisham azt mondta, az elnök

egészséges és energikus, mindenféle panasztól mentes, mint ahogy ez tapasztalható volt a héten is, amikor több lendületes választási nagygyűlésen vett részt amerikaiak ezrei előtt.

A teljes körű orvosi vizsgálat jövőre esedékes. Ezért a közösségi médiában találgatások kaptak lábra, vajon mi lehetett az oka a „váratlan” orvosi vizsgálatoknak, emlékeztetett az MTI. A szóvivő  azonban a Twitteren „felelőtlennek” és „veszélyesnek” nevezte a találgatásokat. Donald Trump egyébként szintén a Twitteren az orvosi vizsgálatokról azt írta,

Minden nagyon jó (nagyszerű)!

Az elnök idén februárban esett át teljes körű orvosi vizsgálaton, és az akkori eredmények szerint is kiváló egészségnek örvend.

Kiemelt kép: MTI/AP/Gerald Herbert

Ajánlott videó

Olvasói sztorik