Nagyvilág

Elítélték Trump magyar származású tanácsadóját

Egy esküdtbíróság pénteken bűnösnek találta Donald Trump amerikai elnök egyik korábbi tanácsadóját, Roger Stone-t, a kongresszus akadályozásában és tanúk megfélemlítésében.

A republikánus tanácsadó ellen összesen hét rendbeli bűncselekményben emeltek vádat, s az elmúlt hetekben tartott perben beidézett tanúvallomások alapján valamennyi pontban bűnösnek találták. A 67 éves Stone ügyei a 2016-os amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozás vizsgálatával foglalkozó, Robert Mueller vezette bizottság nyomozásai során kerültek az érdeklődés homlokterébe.

Beidézték a kongresszus elé is, ahol a képviselőház hírszerzési bizottsága előtt tett vallomásában hazudott a törvényhozóknak. A vádhatóság pénteken kihirdetett döntése szerint a bizonyítékok és a tanúvallomások alátámasztják, hogy Roger Stone a 2016-os amerikai választások előtt igyekezett megszerezni azokat az e-maileket, amelyeket oroszok tulajdonítottak el a Demokrata Párt szervereiről, és ezeket továbbította a WikiLeaks nevű kiszivárogtató portálhoz. A vád szerint rendszeresen tájékoztatta erről Donald Trumpot, aki akkor még csak elnökjelölt volt.

A kilenc nőből és három férfiból álló vádhatóság két napon keresztül tanácskozott, mire meghozta a döntését. Ítélet 2020 februárjában várható. Stone származásáról itt írtunk részletesebben:

Film készült Trump félig magyar tanácsadójáról, aki minden idők egyik legmocskosabb trükkmestere
Ha azt hitte, Trump körül csak egy nagyon gyanús tanácsadó van, akkor nagyon tévedett. Íme Roger Stone története.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.