Nagyvilág

Több száz embert, köztük gyerekeket szabadítottak ki egy iszlamista átnevelő otthonból

A nigériai rendőrség 259 embert szabadított ki egy iszlamista átnevelő otthonból az afrikai ország északnyugati részén egy hetek óta tartó, országos razziasorozat keretében – számolt be egy helyi illetékes kedden.

Az MTI azt írta: Fadeyi Olugbenga nigériai rendőrségi szóvivő elmondta, hogy férfiakat, nőket és gyerekeket is fogva tartottak egy ibadani mecset által működtetett központban. Az átnevelő otthon létéről egy 18 éves fiú tájékoztatta a hatóságokat, akinek sikerült megszöknie.

Olugbenga úgy tudja, hogy voltak, akik évek óta raboskodtak az iszlamisták fogságában, és egészségügyi problémákkal küszködtek. “Akiket kihallgattunk, elmondták, hogy háromnaponta, vagy néha még ritkábban kaptak élelmet” – tette hozzá a szóvivő. Az épület tulajdonosával együtt nyolc másik embert is őrizetbe vettek, és nyomozást indítottak a részletek tisztázása érdekében.

Szeptember óta több tucat hasonló razziára került sor nigériai vallási átnevelő központokban. Egy lagosi imaházból 15 megbilincselt embert szabadítottak ki a hatóságok. A vallási átnevelő otthonok meglehetősen elterjedtek Afrika legnépesebb országában, ahol magas a szegények aránya, és a közszolgáltatások gyakran hiányoznak. Sokfelé nincsenek megfelelő intézmények például a kábítószerfüggő fiatalok rehabilitációjára, akik szülei ezekhez az engedéllyel általában nem rendelkező központokhoz fordulnak segítségért.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Henry Ikechukwu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik