Nagyvilág

Húszezres tömegtüntetés volt Skóciában a függetlenségért

Mintegy húszezren gyűltek össze szombaton a skóciai Glasgowban, hogy Skócia függetlenségéért tüntessenek.

Nicola Sturgeon, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője is jelen volt a megmozduláson. Öt éve ez volt az első alkalom, hogy a politikus részt vett egy függetlenségi rendezvényen.

A politikus néhány órával a szombati nagygyűlés kezdete előtt kiadott közleményében azt írta:

A skót függetlenség még soha nem volt ilyen közelségben. Az már valójában elérhető távolságban van.

Sturgeon pénteken azt mondta, hogy december vége előtt Londontól kérni fogja egy új függetlenségi népszavazás megtartását. A múlt héten a brit parlament megszavazta, hogy előrehozott parlamenti választást tartsanak az Egyesült Királyságban december 12-én. A szavazást Boris Johnson kormányfő kezdeményezte annak érdekében, hogy megtörje a politikai patthelyzetet az általa Brüsszellel együtt kimunkált Brexit-megállapodás érdekében.

Sturgeon szombati közleményében hangoztatta, a decemberi szavazás Skócia esélye arra, hogy megússza a Brexitet és kezébe vegye sorsa alakulását. A politikus egyben arra szólította fel a szavazókat, hogy pártjára, az SNP-re voksoljanak és ezzel erősítsék meg Skócia helyzetét.

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében, vagyis jóval a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás előtt már tartottak egy referendumot, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.

A 2016-os brit EU-tagsági népszavazáson a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt, és Nicola Sturgeon azóta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről. A skót kormányfő visszatérő érvelése szerint Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére kirángassák az Európai Unióból.

A konzervatív párti brit kormány már korábban többször is visszautasította az újabb skóciai függetlenségi népszavazás engedélyezésének lehetőségét. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.