Nagyvilág

Életbe lépett Kasmír különleges státuszát megszüntető rendelet

Mától érvényes Kasmír India által ellenőrzött részén Újdelhinek az az augusztusi  rendelete, amely megfosztja az államot az eddig élvezett különleges státuszától – írja a távirati iroda.

Haszanejn Maszúdi, a szövetségi parlament egy tagja, nyugalmazott kasmíri bíró ugyanakkor leszögezte: Újdelhi lépése alkotmányellenes, az a módszer pedig, amellyel ezt végrehajtották, a demokráciába elvébe ütközik.

Az embereket nem kérdezték meg semmiről, ehelyett megalázták őket

– tette hozzá.

  • A rendelkezés értelmében India egyetlen muszlim többségű, korábban saját alkotmánnyal rendelkező állama, Dzsammu és Kasmír, ezentúl két, központilag irányított területre oszlik.
  • Megszűnik az a törvény is, miszerint Kasmírban eddig csak a kasmíriaknak lehetett földtulajdona. Ennek eltörléséről Narendra Modi indiai miniszterelnök korábban azt mondta: hozzájárul majd az ország gazdasági felvirágzásához. A kasmíriak azonban azt gyanítják, hogy ennek valódi célja elsősorban a lakosság demográfiai és kulturális összetételének megváltoztatása.

Újdelhi augusztus elején jelentette be, hogy visszavonja Dzsammu és Kasmír különleges alkotmányos státuszát. Azóta az indiai hatóságok csaknem 4 ezer embert  vettek őrizetbe – akik közül 3 ezret már elengedtek -, hogy elfojtsák a döntés miatti tiltakozásokat, valamint egy időre kijárási tilalmat is bevezettek, és akadályozták a távközlési szolgáltatásokat.

Történelmi háttér

A vitatott hovatartozású, himalájai Kasmíron három ország, India, Pakisztán és – kis részben – Kína osztozik. India és Pakisztán 1947-es függetlenné válása után rögtön Kasmír birtoklásáért háború robbant ki, majd később továbbiak. Az elsőt lezáró  tűzszünet után Újdelhi azt ígérte, hogy az ellenőrzése alatt álló területen az ENSZ által felügyelt népszavazást tart Kasmír önrendelkezéséről, de ez nem történt meg.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik