Nagyvilág

Nyelvtudáshoz kötné az állapolgárság megszerzését Svédország

A svéd kormány vizsggálja, milyen törvényi változtatásokkal lehetne az állampolgárság megszerzésének feltételéül szabni a nyelvtudást — írta meg a svéd The Local.

Svédországban jelenleg nem vizsgálják, hogy az állapolgárságot igénylő személyek beszélnek-e svédül. A dokumentum megszerzéséhez bejelentett lakcím és a legalább 5 éves tartózkodás igazolásán túl törvénytisztelő életet kell élni: tehát a bűnügyi nyilvántartásban való megjelenés és a be nem fizetett adó befolyásolhatja a kérelem elbírálását.

A tervez szerint a kormány nem csak a svéd nyelvből, hanem az állampolgári ismeretekből is levizsgáztatná az igénylőket.

A nyelv a kapu a munkahelyekhez és a társadalmi beilleszkedéshez

— fogalmazott Morgan Johansson szociáldemokrata igazságügyi miniszter keddi nyilatkozatában. Hozzátette: fontos, hogy a követelményeket tisztességesen, jogilag biztonságosan és a céloknak megfelelően állítsák fel.

A vizsgálat célja annak vizsgálata is, hogy kaphatnak-e felmetést olyan csoportok tagjai, akik számára nehéz lenne a vizsga: például a gyermek, az időskorú vagy tanulási nehézségekkel küzdő emberek esetében. A lehetséges kivételek között más északi népek állampolgárai is felmerültek.

Kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik