Nagyvilág

Az osztrák Zöldek egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy kormánypárt legyen belőlük

Megbeszélést folytatott a választáson győztes konzervatív Osztrák Néppárt delegációja a negyedik legjobb eredményt elért Zöldek küldöttségével pénteken. Ezt követően Sebastian Kurz bejelentette, hogy a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetések november 8-ig tartanak.

A Zöldek delegációja kész arra, hogy az elkövetkező két hétben folytassa a koalíciós tárgyalásokat megelőző puhatolózó egyeztetéseket

– jelentette be a párt listavezetője. Werner Kogler hozzátette: a megbeszélések célja, hogy az álláspontok közeledjenek egymáshoz, illetve választ kapjanak arra a kérdésre, hogyan lehet áthidalni a különbségeket, és hogyan működne egy esetleges ÖVP-Zöldek koalíció. Kogler hangsúlyozta: pártja az egyeztetéseket követően dönti majd el, szeretnének-e részt venni a koalíciós tárgyalásokon, illetve a későbbiekben szeretnének-e részt venni a kormányzati munkában.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a Zöldek programjában kiemelt helyen szerepel a természet, a környezet- és a klímavédelem; és szerinte történelmi fontosságú, hogy ezekben a kérdésekben Ausztria az elkövetkező öt évben együttműködjön Európa vezető országaival.

Kurz elégedett

Konstruktívnak és pozitívnak nevezte a megbeszélést az ÖVP listavezetője. Sebastian Kurz azt követően bejelentette, hogy november 8-án lezárja az egyeztetéseket a Zöldekkel; és pártja meghozza a döntést arról, kivel kezdik meg a koalíciós tárgyalásokat. Hozzátette: a koalíciós tárgyalásokat már csak egy párttal folytatják majd. Az ÖVP listavezetője arról is beszélt: ha választ találnának a még nyitott kérdésekre, lehetővé válna, hogy a Zöldekkel megkezdjék a koalíciós tárgyalásokat. Az ÖVP és a Zöldek listavezetői a tervek szerint kedden ismét találkoznak.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) frakcióvezetője felszólította Kurzot, hogy fejezze be az előzetes egyeztetésekkel kapcsolatos taktikázást, és hozza meg döntését a leendő koalíció összetételét illetően. Herbert Kickl azt mondta:

Kurz és Kogler már mindent tető alá hoztak, Kurznak ideje lenne bevallania, hogy a Zöldekkel kezd majd koalíciós tárgyalást.

A politikus szerint az ÖVP már korábban enyhített a tervezett menekültügyi intézkedéseken, hogy előkészítse a talajt egy esetleges ÖVP-Zöldek koalícóra.

Sebastian Kurz a választásokat követően parlamenti súlyuk sorrendjében kezdte meg a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetéseket a pártokkal. A második helyezett Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) delegációja múlt csütörtökön egyeztetett a Néppárttal, és azt követően a párt listavezetője, Pamela Rendi- Wagner bejelentette, hogy az előzetes egyeztetéseket befejezettnek tekinti, és a jövőben már csak a koalíciós tárgyalásokon kíván részt venni.

A harmadik helyezett Szabadságpárt (FPÖ) azt jelezte, hogy ellenzéki szerepre készül, ezért a továbbiakban nem folytatja a tárgyalásokat a Néppárttal.

A szeptemberi előrehozott parlamenti választásokon negyedik helyezett Zöldek hattagú delegációjával múlt héten kezdte meg a tárgyalásokat a Néppárt küldöttsége. A két párt listavezetője közötti négyszemközti egyeztetések várhatóan kedden folytatódnak.

Kiemelt kép: JOE KLAMAR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik