Nagyvilág

Trudeau nem akar koalíciót az ellenzékkel

A kanadai kormányfő inkább kisebbségben kormányozna.

Justin Trudeau kizárta, hogy koalíciós kormányt alakítson az ellenzékkel, de minden politikai erővel konzultálni akar az ország előtt álló legfőbb teendőkről.

Az a szándékom, hogy a következő hetekben leüljek minden pártvezetővel, és megvitassam velük, milyen prioritásaik vannak, akárcsak azt, hogy miként dolgozhatunk együtt.

Vasárnapi győzelme utáni első sajtóértekezletén jelezte, az új kabinetet november 20-án készül bemutatni és első lépése az lesz, hogy az alsóház elé terjeszti a középosztályt érintő adócsökkentési javaslatát. Az MTI emlékeztet rá, hogy Trudeau Kanadai Liberális Pártja nyert ugyan, de győzelme csak kisebbségi kormányzáshoz elég.

A liberálisok 157 mandátumot kaptak a 338 fős parlamentben, ahol eddig abszolút többségük (177 hely) volt, így a sikeres kormányzáshoz az Új Demokrata Párt (NDP) nevű kis baloldali tömörülésre kell támaszkodniuk, amely 24 mandátumot szerzett.A liberálisok fő ellenfele az Andrew Scheer vezette Konzervatív Párt volt, amely alig több mint 120 mandátumot szerzett, annak ellenére, hogy országosan rá voksoltak a legtöbben. Korábban a pártvezér azt mondta, Trudeau kormányzása a végéhez közeledik, ők készen állnak, hogy átvegyék a vezetést, ha eljön az idő.

A szeparatista Québeci Blokk (Bloc Quebecois) 32 helyet kapott a parlamentben, háromszor többet, mint 2015-ben. Vezetője, Yves-François Blanchet jelezte: kész együttműködni az új kabinettel, ha az szem előtt tartja Québec érdekeit. Szakértők szerint a kisebbségi kormányok átlagosan másfél-két évig működnek Kanadában.

Kiemelt kép: Justin Trudeau a felesége, Sophie Gregoire társaságában ünnepel Montrealban. MTI/EPA/Valerie Blum

Ajánlott videó

Olvasói sztorik