Nagyvilág

Tucatnyi szállodát, fürdőt és éttermet romboltat le Kim Dzsongun

Kim Dzsongun észak-koreai vezető elrendelte a Dél-Korea által épített szállodák és más idegenforgalmi létesítmények lerombolását a Gyémánt-hegyen.

A dél-koreai kormány és vállalatok tucatnyi idegenforgalmi létesítményt – szállodákat, éttermeket, fürdőket, koncerttermet és golfpályát – építettek a Gyémánt-hegyen. Az utaztatások 1998-ban kezdődtek, de 2008-ban leálltak, miután egy észak-koreai őr agyonlőtt egy dél-koreai turistát. A gyémánt-hegyi idegenforgalom a Korea-közi együttműködés jelképe volt. 2010-ben Phenjan kisajátította dél-koreai létesítményeket.

A KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség szerint Kim ellátogatott az üdülőhelyre, és azt “lepusztultnak”, a nemzeti jellegtől idegennek találta. Kim bírálta apja politikáját, amely szerinte túlságosan függött Szöultól.

Bejelentette, hogy teljes egészében lerombolják az épületeteket, majd saját ízlésük szerinti modern létesítményeket emelnek a helyükön.

A két Korea között jelenleg fagyos a viszony, ami csalódást okoz Mun Dzsein liberális dél-koreai elnöknek, aki tavaly háromszor találkozott Kimmel a két Korea közötti gazdasági kapcsolatok fellendítése érdekében. Ri Szangmin, a szöuli újraegyesítési minisztérium szóvivője kijelentette, hogy megvédik tulajdonjogukat, és hajlandóak tárgyalni Phenjannal a létesítmények sorsáról.

Kiemelt kép: STR / KCNA VIA KNS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik