Nagyvilág

39 holttestet találtak Angliában egy teherautó rakterében

39 holttestet — 38 felnőttet és egy kamaszt — találtak egy teherautó rakterében a délkelet-angliai Essex megyében, a sofőrt letartóztatták — írta meg a BBC rendőrségi tájékoztatás alapján.

A járművet egy ipari parkban találták meg, a rendőrséget a kiérkező mentők értesítették. Az autó 25 éves, észak-ír vezetőjét a helyszínen őrizetbe vették gyilkosság elkövetésének gyanúja miatt.

A teherautó Bulgáriából érkezett, és szombaton a walesi Holyhead kikötőjén keresztül érkezett az országba. Az elsősorban a Nagy-Britannia és Írország közötti kompforgalmat kiszolgáló kikötő mintegy 500 kilométerre van attól a parktól, ahol teherautót megtalálták, ami pedig délkelet-angliai Dover kikötőjébe, illetve a Csatorna-alagút termináljához tartó kamionok pihenőhelyeként is szolgál – írta az MTI. A Teherfuvarozási Szövetség egyik észak-írországi menedzsere, Seamus Leheny a kamion „unortodox útvonalon” érkezett Brittaniába. Mint mondta, talán azért ment arra a teherautó, hogy elkerülje a szokásos útvonalat, és ezzel a calais-i és doveri ellenőrzéseket.

Ez egy hosszú út így körbe, és plusz egy napot jelent.

A holttesteket megpróbálják azonosítani, de ez egy hosszú folyamat lesz várhatóan – mondta Andrew Mariner főfelügyelő. De azonosításuk egyelőre a legfontosabb feladat – tette hozzá később az essexi rendőrfőnök-helyettes, Pippa Mills.

A brit belügyminiszter közlése szerint egyelőre nem ismert a 39 áldozat nemzetisége. 

Az alsóház belügyi bizottságának elnöke szerdai nyilatkozatában hangsúlyozta: jóllehet egyelőre nem ismertek a tragédia körülményei, az azonban tudható, hogy az embercsempészet a legveszélyesebb bűncselekmények közé tartozik. Hozzátette: a vizsgálatba be kell vonni az ír és a bolgár rendőrséget is.

Megszólalt Boris Johnson miniszterelnök is, aki „megdöbbent a tragikus eseten”. Hozzátette, folyamatosan értesítéseket kap az ügyről, a belügyminisztérium pedig szorosan együttműködik az essexi rendőrséggel, hogy pontosan megtudják, mi történt.

Cikkünket frissítjük.

Kiemelt kép: Ben Stanstall / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik