Nagyvilág

Trump feloldja a Törökország elleni szankciókat

Korábban a témában:

Az amerikai kormány feloldja a Törökország ellen hozott szankciókat, miután a Szíriában megkötött tűzszünet tartósnak látszik – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerda délelőtt a Fehér Házban tartott beszédében.

A szíriai helyzetet elemezve az elnök hangsúlyozta: szerda reggel a török fél tájékoztatta Washingtont arról, hogy a harcok lezárultak, a tűzszünet tartós lesz.

Ha nem jön közbe semmi, a szankciókat feloldjuk

– fogalmazott Trump, utalva a Törökország ellen hozott büntetőintézkedésekre. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ankarának tiszteletben kell tartania a nemzeti és vallási kisebbségeket Szíriában.

Donald Trump közölte, beszélt a kurdok vezette, Szíriai Demokratikus Erők nevű koalíció parancsnokával, Mazlúm Abdival, aki megnyugtatta, hogy az Iszlám Állam dzsihadistái változatlanul őrizetben vannak. Néhány terrorista kiszabadult ugyan, de őket hamarosan ismét elfogták, tette hozzá.

Az elnök megerősítette: egy kis létszámú amerikai katonai kontingens a térségben marad, ott, ahol az olajmezők vannak, a további teendőkről pedig rövidesen dönt majd. Hozzáfűzte: a térség országainak felelősséget kell vállalniuk, segíteniük kell Szíriát és Törökországot a szíriai helyzet stabilizálásában.

Trump kifejtette: a török offenzíva megállításához több tízezernyi katona bevetésére lett volna szükség. De – mint fogalmazott – amerikai katonákat csatába küldeni csakis akkor szabad, amikor egyértelműen az Egyesült Államok nemzeti érdekei forognak kockán. Miután felidézte, hogy mennyien vesztették életüket a harcokban, úgy fogalmazott:

harcoljon most már más e vér áztatta homokon.

Leszögezte: ezután Törökországnak és Szíriának kell biztosítania, hogy az Iszlám Állam ne kaphasson ismét erőre.

Donald Trump utalt arra, hogy nemsokára személyesen is egyeztet Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. Erdogan várhatóan november 13-án lesz a Fehér Ház vendége.

Az elnök beszéde után az amerikai pénzügyminisztérium a honlapján jelezte: feloldja a török védelmi és energetikai minisztériumok ellen hozott szankciókat. A gazdasági büntetőintézkedéseket az amerikai kormányzat október közepén hozta, miután Ankara megkezdte offenzíváját a szíriai kurd erők ellen.

A török hadsereg október 9-én indított támadást indított a szíriai kurdok ellen Északkelet-Szíriában, hogy az ott állomásozó amerikai alakulatok kivonását követően biztonsági övezetet alakítson ki a határ mentén, és kiűzze onnan a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők fegyvereseit.

Október 17-én amerikai-török megállapodást kötöttek egy 120 órás tűzszünetről, amely alatt a kurd milíciáknak ki kellett vonulnia a térségből. A tűzszünet keddi lejárta előtt Vlagyimir Putyin orosz és Erdogan török elnök Szocsiban újabb, 150 órás tűzszünetet hirdetett, megerősítve ugyanakkor, hogy a kurd milíciának ki kell vonulnia a török határ melletti 30 kilométeres sávból – beleértve Tel Rifaat és Manbídzs városát is.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Shawn Thew)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.