Nagyvilág

Franco tábornokot október 24-én exhumálják

A spanyol ügyvezető kormány döntése nyomán október 24-én távolítják el a néhai diktátor, Francisco Franco tábornok maradványait a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából.

A miniszterelnöki hivatal hétfői tájékoztatása szerint Franco (1892-1975) új sírhelye Mingorrubióban, a családi panteonban lesz felesége mellett. Az exhumálást és az újratemetést is szűk körben végzik el, a hozzátartozók jelenlétében.

„A spanyol ügyvezető kormány kezdettől fogva azt képviseli, hogy a diktátor földi maradványai nem maradhatnak egy olyan nyilvános mauzóleumban, ahol méltathatják személyét”, amelyet kifejezetten tilt is a 2007-ben elfogadott, úgynevezett történelmi emlékezet törvény – hangsúlyozta a közlemény. A spanyol legfelsőbb bíróság szeptember 30-án jogerős döntésével jóváhagyta az exhumálást, és elutasította a családtagok keresetét, amellyel meg akarták akadályozni a síráthelyezést.

Az exhumálás technikai részleteiről egyelőre nem adtak tájékoztatást, azonban az már tudható, hogy a kormány elutasította a Franco család kérését, miszerint katonai tiszteletadás mellett temessék újra az egykori diktátort.

A spanyol sajtó információi szerint az exhumálás körülbelül három órát vesz igénybe. A koporsót helikopterrel szállítják át az új sírhelyre. A síráthelyezés költsége meghaladja a 11 ezer eurót (3,6 millió forint).

Spanyolországban 36 éven át, a spanyol polgárháború 1939-es befejezésétől egészen a tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott Francisco Franco diktatúrája. Uralma, a monarchista-nacionalista jobboldali és a köztársaságpárti baloldali erők között zajló polgárháborút követően kemény megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, és legalább 30 ezer embert kivégeztek.

A Madridtól mintegy 50 kilométerre található, gigantikus kőkeresztjéről már messziről látható Elesettek Völgye a diktátor polgárháborús győzelmének jelképeként épült több ezer fogoly rabszolgamunkájával.

Mivel a bazilika hatalmas kriptája túl nagynak bizonyult, Franco odaszállíttatta a köztársaságiak oldalán elesettek holttesteit is a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. Hivatalos becslések szerint 30 ezer embert temettek el ott, egyes történészek azonban úgy vélik, hogy valójában legalább kétszer ennyien lehettek. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.