Nagyvilág

Vádalkut kötött a szlovák újságíró-gyilkosság közvetítője

Vádalkut kötött a tavaly februári szlovákiai újságíró-gyilkosság ügyének egyik gyanúsítottja, A. Zoltán, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő közvetített a nagy belpolitikai viharokat kiváltó bérgyilkosság megrendelésében - jelentette pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az érintett ügyvédjére hivatkozva.

A különleges ügyész és a gyanúsított között létrejött vádalkut még a bíróságnak is jóvá kell hagynia.

Részletek nem ismertek, a vonatkozó jogi szabályozásból azonban tudni lehet, hogy az érintettre legkevesebb 8 és 16 év közötti szabadságvesztés várhat az eredetileg kiszabható 25 év vagy életfogytiglan helyett.Ján Kuciak fiatal szlovák tényfeltáró újságírót és barátnőjét tavaly február végén gyilkolták meg a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban. A nyomozás adatai szerint a munkájával összefüggésben megölt újságíró halála közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett.

A hatalmon lévő Irány-Szociáldemokrata Párt (Smer-SD) kormányának több tagja távozott, Robert Fico miniszterelnöknek is le kellett mondania, s lemondását követően utódja, Peter Pellegrini a kabinet széleskörű átalakítására kényszerült.

A szlovák rendőrség tavaly szeptemberben nyolc személyt vett őrizetbe az ügyben. Később többek ellen is eljárást indítottak. A. Zoltánt és Zs. Alenát azzal gyanúsítják, hogy közvetítettek a gyilkosság megrendelője és végrehajtója között.

A gyilkosság elkövetését az egyik további gyanúsított, M. Miroslav már bevallotta. Az ügy további gyanúsítottja Zs. Tamás, akit bűnrészességgel gyanúsítanak a gyilkosság elkövetésében. A gyilkosság megrendelésével szerint a jól ismert, tehetős szlovák nagyvállalkozót, Marián Kocnert gyanúsítják. A vizsgálati fogságban lévő Kocner ellen nagy jelentőségű gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatban is eljárás folyik.

Kiemelt kép: VLADIMIR SIMICEK / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik